2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az IMF az előzőleg jósolt adatokhoz képest módosította az előrejelzését, mely összhangban van a magyar kormány várakozásaival.

Az idei évre és 2010-re is a korábban jelzettnél nagyobb gazdasági visszaesést jósol Magyarországnak a Nemzetközi Valutaalap (IMF). A globális gazdasági kilátásokat elemző, csütörtökön megjelent tanulmányában az IMF az áprilisban valószínűsített 3,3 százalékról 6,7 százalékra módosította a bruttó hazai össztermék (GDP) idei évi visszaesésére vonatkozó előrejelzését, 2010-re pedig 0,4 százalék helyett 0,9 százalékos csökkenést tart valószínűnek.

A 12 havi átlagos infláció idén 4,5 százalék, jövőre 4,1 százalék lehet - áll a Világgazdasági Kilátások (World Economic Outlook) című elemzésben. Az évente kétszer - tavasszal és ősszel - összeállított jelentés eggyel korábbi kiadásában az IMF a fogyasztói árindex kedvezőbb alakulását valószínűsítette: 2009-re 3,8 százalékos, 2010-re 2,8 százalékos inflációt jósolt.

Ugyanakkor javulás várható a folyó fizetési mérleg hiányát tekintve. A deficit idén a GDP arányában 2,9 százalék lehet, szemben az áprilisban jelzett 3,8 százalékkal, 2010-re pedig 3,3 százalékos hiányt vár most az IMF a hat hónappal korábbi 3,4 százalék helyett.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!