4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Míg az általános forgalmi adóból 8 százalékkal, addig személyi jövedelemadóból 28,9 milliárd forinttal folyt be kevesebb az év első felében.

Az APEH 4.113,3 milliárd forint bevételt realizált a kezelésében lévő adókból az idén az első félévben - a magánnyugdíjpénztárak részére beszedett 179,9 milliárd forintot nem számítva -, ami 3,7 százalékkal kisebb a tavalyi első félévinél.

Az egyes adónemeknél eltérő trendek érvényesültek, a visszaesés leginkább az általános forgalmi adónál, illetve a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adónemeknél volt tapasztalható.

Az APEH által kezelt államháztartási bevételek összességében az előirányzatokat megközelítve teljesültek, az elmaradást a hivatal közleményében a gazdasági visszaeséssel magyarázza.

Az adóhatóság hangsúlyozza: már az év kezdetétől arra törekedett, hogy szolgáltatásainak bővítésével fokozottabban segítse az adózói kötelezettségteljesítést is. A hivatal hatósági eszközeinek alkalmazásakor is - elsősorban a szankciók megállapításakor és a fizetési könnyítési kérelmek elbírálásánál - mérlegel, és méltányosan jár el a gazdasági visszaesés következményei miatt - teszik hozzá.

A személyi jövedelemadóból (szja) június végéig 947,6 milliárd forint bevétel teljesült, 28,9 milliárd forinttal kevesebb, mint tavaly az első félévben. Az szja befizetések 16,6 milliárd forinttal, 1.053,8 milliárd forintra csökkentek, a visszautalt adó ezzel egyidejűleg 12,3 milliárd forinttal, 106,3 milliárd forintra emelkedett.

Az általános forgalmi adóból (áfa) az első félévben 929,7 milliárd forint nettó bevétel származott, ami 8 százalékkal - 80,4 milliárd forinttal - alatta marad az egy évvel korábbinak. Az áfa-befizetések valamivel több mint 10 százalékkal, míg a visszautalások közel 14 százalékkal mérséklődtek az egy évvel korábbihoz képest.

A társasági adóból származó bevétel június végéig 220,6 milliárd forintot tett ki, 15,4 milliárd forinttal haladja meg a tavalyi első félévit. Az adózók június végéig 245,9 milliárd forintot fizettek be, 10,2 milliárd forinttal többet, mint az előző évben. A nettó bevételeket növelte, hogy a visszaigényelt adó ezzel egyidejűleg 5,2 milliárd forinttal, 25,3 milliárd forintra mérséklődött.

A munkaadói járulékból a tavalyinál 2,9 milliárd forinttal kevesebb, míg a munkavállalói járulékból lényegében bázis szintű bevétel realizálódott.

Az egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) származó bevétel 44,4 milliárd forintot tett ki, 0,7 milliárd forinttal több az előző évinél.

Illetékekből az APEH 64,8 milliárd forintot szedett be, 10,8 milliárd forinttal kevesebbet, mint tavaly az első félévben, ebből 38,2 milliárd forint a költségvetést, 29,4 milliárd forint az önkormányzatokat illette.

Az adózók június végéig több mint 170 ezer fizetési kedvezményi kérelmet nyújtottak be összesen 179,7 milliárd forint tartozásra.

Az idén lehetőség volt arra, hogy az adózók a 100 ezer forintot el nem érő szja fizetési kötelezettségükre legfeljebb 4 hónapos pótlékmentes részletfizetést kérjenek, ezt a lehetőséget július 5-ig mintegy 38 ezren vették igénybe, 1,617 milliárd forintra.

Az adóhatóság a félév végéig 149 ezer ellenőrzést fejezett be, a megállapított nettó adókülönbözet megközelítette a 262 milliárd forintot. A jogerőssé vált nettó adókülönbözet 202 milliárd forint, 19,4 százalékkal több a tavalyi első félévinél.

A feketegazdaság fehérítése az idén is kiemelt célja az adóhatóságnak, ennek jegyében folytatódott a jövedelem (nyereség) minimum alatt vallók ellenőrzése. A törvény által előírt preventív vizsgálatot a 23,5 ezer jogelőd nélkül, újonnan alakult vállalkozás 27 százalékánál végezték el a revizorok.

Bár a végrehajtások száma nőtt, 5,5 százalékkal kevesebb - 147,8 milliárd forint - kintlévőség folyt be, mint a tavalyi év azonos időszakában. Az APEH jelentős eredménynek tekinti, hogy a működő adózók hátraléka az év végihez képest nem változott lényegesen, ezen belül a magánszemélyek tartozásai 8,3 százalékkal csökkentek, míg a működő gazdálkodóké 2,5 százalékkal növekedtek.

Az igazgatóságok az első félév során 2.849 elektronikus árverést hirdettek meg; 2.049 esetben ingóságokat, 800 alkalommal ingatlanokat kínáltak megvételre. A megtérülési arány az ingóárveréseknél 68, az ingatlan árveréseknél 76,7 százalék volt.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!