2p

Vegyes véleményeket adtak az IMF/EU-tárgyalások kilátásairól csütörtöki helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó térségi elemzők.

Az új prognózisok között van olyan, amely szerint júniusra elérhető Magyarország és a nemzetközi szerveztek megállapodása a finanszírozási programról, más citybeli elemzők ugyanakkor úgy vélekedtek, hogy a jegybanktörvény módosítási javaslatai ezzel ellentétes irányba mutatnak.

A Bank of America-Merrill Lynch csütörtöki értékelésében kiemelte, hogy az EU "elégedettségének adott hangot" a Magyarországgal folytatott tárgyalások hangulatával kapcsolatban, a nemzetgazdasági minisztérium pedig az EU-ajánlásokkal összhangban lévőnek minősítette a jegybanktörvény módosítására beterjesztett indítványt. Szerintük "e konstruktív nyilatkozatok" arra vallanak, hogy a kormány "halad az IMF-fel és az EU-val kezdendő hivatalos tárgyalások felé". Mindezek alapján a cég szakértői közölték: tarthatónak tekintik azt az előrejelzésüket, hogy a tárgyalások júniusban lezárulhatnak.

A 4cast nevű elemzőcég ugyancsak csütörtöki helyzetértékelése szerint azonban - tekintettel arra, hogy a jegybanktörvényhez benyújtott módosítási javaslat továbbra sem tükrözi maradéktalanul az eurójegybank (EKB) véleményét - inkább úgy tűnik, hogy a kormány stratégiája "a távolodás az IMF/EU-megállapodástól", abban a reményben, hogy egy erőteljes költségvetési csomag és reformprogram - esetleg a készülő konvergenciaprogram keretében - lehetőséget nyújt Magyarországnak egy nemzetközi kötvénykibocsátásra. Ez a 4cast elemzői szerint bizonyosságul szolgálhatna arra, hogy Magyarország IMF/EU-program nélkül is hozzájut a piacról devizafinanszírozáshoz.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!