2p

Tovább lehet lehívni a pénzeket és egy új terület nyílik meg az NHP-ban és az NHP+-ban.

Az MNB az NHP és az NHP+ konstrukcióban egyaránt – a KKV szerződések megkötésére vonatkozó 2015 végi határidő megtartása mellett, az új szerződések esetében – 2016 végére módosította egyes hitelcélok esetén a hitelrészek lehívására rendelkezésre álló határidőt. Ennek révén több, nagyobb volumenű, hosszabb megvalósítási időigénnyel rendelkező beruházás finanszírozása is lehetővé válik. Tekintettel az új beruházások forgóeszközigényére, az MNB ezen hitelek folyósításának határidejét is 2016 végére módosította - közölte szerdán a jegybank.

Az MNB az NHP-ból kiszoruló, közepes kockázatú, de hitelképes KKV-k hitelhez jutását teszi lehetővé az NHP+ elindításával. Ugyanakkor lehetnek még olyan kisméretű, kockázatosabb vállalatok, melyek várhatóan az NHP+-ban sem tudnak majd részt venni. Az ő növekedési hitelhez való hozzáférésüket segíti, hogy lehetővé válik a garanciadíjnak – összhangban egyéb, harmadik félnek fizetett díjakkal – a 2,5 százalékban maximált marzsból történő kiemelése és ezen felüli felszámíthatósága az NHP-ban és az NHP+-ban egyaránt. Ez a lépés – miközben csak kismértékben emeli a finanszírozási költségeket – számos mikro- és kisvállalkozás számára nyitja meg a program keretében való hitelhez jutás lehetőségét.

Az építőipar élénkítéséhez hozzájárulhat, hogy az MNB lehetővé teszi a KKV-k számára az energiatakarékos megoldásokat alkalmazó („zöld”) lakóingatlanok építésének finanszírozását hitelprogramján belül. Így az NHP és az NHP+ már nemcsak a kereskedelmi, hanem a lakóingatlanok piacának teljesítményét is növeli.

A fenti változtatások részletszabályait a május elején hatályba lépő terméktájékoztató fogja tartalmazni - áll a közleményben.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!