2p

Nem a kamatokkal, hanem a 3 hónapos jegybanki betétek újabb korlátozásával.

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta a jegybanki alapkamatot, így az most is 0,90%-on áll. Nem változott az egyhetes, és overnight fedezett hitel kamata (0,90%), illetve az overnight jegybanki betét kamatszintje (-0,05%) sem.

Kapcsolódó anyagok:
Még pesszimistább lettek Matolcsyék
Nem változott az alapkamat

A monetáris tanács márciusi ülésén 250 milliárd forinttal csökkentve, 500 milliárd forintban korlátozta a három hónapos betét 2017. második negyedév végén fennálló állományát - közölte a jegybank kedden. A monetáris tanács tavaly decemberi ülésén 750 milliárd forintban korlátozta a három hónapos betét 2017. első negyedév végén fennálló állományát.

Ezekkel az érmékkel emlékezik az MNB Arany Jánosra

Az MNB azt is közölte: a jelenlegi futamidők mellett 6 és 12 hónapos lejáratú eszközökkel bővíti a forintlikviditást nyújtó swapeszközök körét. A monetáris tanács arra törekszik, hogy a három hónapos betétállományra bevezetett korlátozás hatékonyan fejtse ki az elvárt hatást. A tanács a korlát mértékéről negyedévente határoz, legközelebb júniusban dönt a 2017. harmadik negyedév végi szintről.

Kommentárjukban az Equilor elemzői azt közölték, hogy a háromhónapos betéti eszköz negyedéves plafonjának 500 milliárd forintra történt csökkentése meglepetést okozott, és forintgyengítő hatása lehet.

Az Equilor közleménye is kiemeli a Monetáris Tanács közleményéből, hogy továbbra is figyelemmel kíséri a monetáris kondíciók alakulását, és a piaci fejleményeket. Amennyiben az infláció tartósan elmarad az inflációs céltól, a Monetáris Tanács kész a monetáris kondíciók további lazítására nem-hagyományos, célzott eszközök alkalmazásával, tehát továbbra is nyitott a jegybank a monetáris lazítás felé. Frissítették az inflációs prognózist, az idei évre vonatkozóan 2,4 százalékról 2,6 százalékra emelték az előrejelzést, 2018-ban, és 2019-ben 3 százalékos inflációt vár a jegybank. A GDP növekedés idén 3,6 százalékos, majd jövőre 3,7 százalékos lehet.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!