2p

Az európai uniós fejlesztési forrásokat is felhasználva a korábbinál még aktívabban kell támogatni a magyarországi kis- és középvállalkozásokat (kkv) - jelentette ki Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter pénteken Szombathelyen.

Szavai szerint arra kell számítanunk, hogy ha a rövid távú pénzügyi zűrzavar véget is ér a világban, hasonlóan más országokhoz, Magyarországon is lassul majd a gazdasági növekedés, ennek hatásait elkerülhetetlenül megszenvedjük.

"Most van igazán nagy szükség arra, hogy a Magyarországon működő kis- és közepes vállalkozások még aktívabb támogatást kapjanak, pénzügyi szempontból több forráshoz jussanak" – mondta, majd rámutatott: ezért hirdettek meg egy 800 milliárd forintot meghaladó pénzügyi csomagot, amely kifejezetten a legkisebb vállalkozásoknak juttat nagyon gyors és közvetlen segítséget.

"Szükség lesz a piacok megőrzésére is, ezért hirdettünk meg exporttámogató programot, és szükség lesz arra is, hogy az esetlegesen keletkező foglalkoztatási problémákat azonnal tudjuk kezelni, hogy Magyarországon ne csökkenjen tovább az amúgy is alacsony foglalkoztatás" - fejtette ki.

Bajnai Gordon megfogalmazása szerint azok az eszközök, amelyeket az Európai Unió strukturális alapjai nyújtanak Magyarország számára, nemcsak hétéves vagy tízéves távlatban hozhatnak megoldást, hanem ezekben a napokban is.

"Nagyon gyors reagálású eszközt jelenthetnek, hiszen ezeknek a pénzeknek a segítségével tudunk most 800 milliárd forinttal forrást nyitni a kisvállalkozások számára, és ezekből a pénzekből fogunk a következő másfél évben mintegy 1800 milliárd forintnyi építési beruházást kínálni az építőipar számára" - mondta a miniszter.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!