2p

A miniszterelnök azt javasolja a szocialista frakciónak, hogy 30 millió forintos értékhatár felett legyen csak vagyonadó - értesült több forrásból csütörtökön az MTI.

Az MTI úgy tudja, Bajnai Gordon csütörtökön este frakcióülésen tárja a képviselőcsoport tagjai elé a vagyonadóra vonatkozó új, végleges javaslatát, amely szerint 30 millió forint alatt nem változtatnának a jelenlegi rendszeren, s csak e fölött vetnék ki az egységes vagyonadót az ingatlanokra, 50 millió forintos értékhatár felett pedig ez számottevően is megjelenne. Az utóbbinál a tervezett kulcs évente 0,5 százalék körül lehet. A távirati iroda információi szerint az új javaslat is tartalmazza a méltányosságot, vagyis a nyugdíjasok, a nagycsaládosok, valamint az állásukat a válság miatt elveszítők kaphatnának valamiféle kedvezményt, de erről még tovább folyik az egyeztetés.

Ez az új javaslat valamennyivel kevesebb bevételt eredményezne, mint a korábban megfogalmazott. Azért, hogy a személyi jövedelemadót a tervezett nagyságrendben csökkenthesse a kormány, vélhetően az önkormányzatok, a közösségi közlekedés és a MÁV kiadásait csökkentenék.

Ezek a vagyonadó első elemei, amelyek a későbbiekben tovább bővülhetnek például a nagy értékű hajókra, repülőgépekre, helikopterekre kivetett adóval.

Az MTI értesülései szerint a miniszterelnök azért e mellett a koncepció mellett döntött, mert véleménye szerint ez figyelembe veszi az MSZP frakciója és elnöksége által megfogalmazott elvárásokat és kéréseket.

Szerda este az MSZP szűk vezetése Oszkó Péter pénzügyminiszterrel egyeztetett az ingatlanadó terveiről.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!