2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Bajnai Gordon szerint akkor erősödhet meg véglegesen a bizalom Magyarország iránt, ha képes az eddigi részintézkedéseket egy hiteles, átfogó és hihető költségvetésbe foglalni. Erről a miniszterelnök a Magyar Televízió Napkelte című műsorában beszélt pénteken.

A miniszterelnök elmondta: elmegy az MSZP szombati kongresszusára, és tájékoztatja a küldötteket arról, hogy eddig mit végzett a kormány. Felidézte, két és fél hónappal ezelőtt is ott állt a kongresszus előtt, és azt ígérte, hogy a kormány nagyon intenzív munkával visszahozza az országot a szakadék széléről. Amit akkor ígértem, azt megcsináltuk - jelentette ki, hozzátéve: a folyamatnak még nincs vége, és nagyon sűrű nyár, nagyon sűrű háromnegyed év következik, amelyben el kell fogadni többek közt a jövő évi költségvetést.

Bajnai Gordon kitért arra: a Nemzetközi Valutaalaptól most lehívható összegre rövid távon nincs szükség, a jegybank tartalékait növeli. Mint mondta, egy óriási biztonsági puffert képeznek azért, hogyha rosszabbodik a nemzetközi gazdasági helyzet, akkor legyen tartalék euróból. Hangsúlyozta: amíg ő lesz kormányon, nem hagyja, hogy a politika visszafordítsa a kedvező gazdasági folyamatokat.

Arra a kérdésre, hogy tárgyalnak-e az IMF-fel újabb hitel felvételéről, az válaszolta: az lenne jó, ha Magyarország fokozatosan visszatérne a piacról felvett hitelekhez, és nem a Nemzetközi Valutaalap pénzét használná. Ennek keressük a lehetőségét - közölte.

A MÁV Zrt. új igazgatótanácsi elnökéről, Andrási Miklósról azt mondta: miniszterelnökként nem azt kell vizsgálnia, hogy egy szakembernek milyen a pártszimpátiája. Leszögezte: a MÁV vezetői posztja nem politikai állás, sőt az állások nagy többsége nem az az országban. Véleménye szerint Magyarországon sokat romlott az élet amiatt, hogy a pártpolitika - az ádáz küzdelem miatt - az elmúlt 10 évben az élet szinte minden területére "bemászott", a barátságokba, a családi kapcsolatokba, a munkahelyekre.

Bajnai Gordon hozzátette: a MÁV átalakítása fontos folyamat, ebből a szempontból jó lenne, ha övezné valamilyen konszenzus, de ennek a program, a tervezett intézkedések mentén kellene kialakulnia. "Nem azért választottunk valakit, mert a Fidesz alapító tagja, hanem attól függetlenül. De nem is annak ellenére. Hanem azért, mert azt gondolom, hogy jó szakember" - mondta Andrási Miklósról a miniszterelnök.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!