3p

Az Európai Unió új, tízéves gazdasági stratégiájának, az EU2020-nak két pilléren kell nyugodnia: a tagállamok egymásért vállalt szolidaritása és a közös célokat segítő nemzeti felelősségérzetük növelésén - emelte ki Bajnai Gordon miniszterelnök szerdai, a tagországok kormányfőihez írt levelében, amelyet a brüsszeli magyar EU-képviselet szerdán az MTI-hez is eljuttatott.

Az EU2020 stratégiáról csütörtöki brüsszeli találkozójukon tárgyalnak a tagországok állam- és kormányfői. "A tervezés, végrehajtás, ellenőrzés területén történő erőteljesebb koordináció a feltétele annak, hogy meg tudjuk valósítani a gazdasági növekedésre és munkahelyteremtésre vonatkozó ambícióinkat" - fogalmazott a kormányfő.

Bajnai Gordon levelében rámutatott a már meglévő uniós eszközökben, köztük az egységes belső piacban, valamint az elmaradottabb régiók és ágazatok felzárkóztatását szolgáló kohéziós politikában rejlő, még kihasználatlan lehetőségekre, illetve e politikák folytatásának fontosságára.

A miniszterelnök nem említette, de a közelmúltban több kelet-európai nyilatkozat utalt arra, hogy régebbi tagországok törekvéseiben megjelent a felzárkóztatási politikára, mezőgazdasági támogatásra, infrastruktúra-fejlesztésre szánt pénzek csökkentésének gondolata. Legutóbb - az új Európai Bizottságról folytatott plenáris európai parlamenti vitában - Tabajdi Csaba (MSZP) EP-képviselő fogalmazott úgy, hogy "látunk olyan riasztó szándékokat, amellyel megpróbálják leépíteni ezeket a politikákat, különösen a közös agrárköltségvetést kívánják lecsökkenteni".

Bajnai Gordon a témával kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai gazdaság prosperitása nem képzelhető el az egyes régiók közötti kirívó egyenlőtlenségek mellett. Szerinte tovább kell dolgozni a gazdasági, társadalmi és területi kohézió megvalósításán.

"A kohéziós politika mint kellőképpen átfogó és már meglévő eszköz jelenti az alkalmas közösségi eszköztárat a gazdasági növekedés ösztönzéséhez, a szerkezeti hiányosságok enyhítéséhez és a munkanélküliség elleni harchoz" - olvasható a levélben. A kormányfő szükségesnek tartja azt is, hogy az EU továbblépjen a közös energiapolitika alakításában, illetve szenteljen külön figyelmet az élelmiszerárak ingadozásának, valamint az aránytalanul magas vidéki munkanélküliségnek is. Előbbi területén elsősorban a beszerzés többágúvá tételét és a hálózatok összeköttetéseinek javítását emelte ki, míg az agrárkérdések rendezéséhez szerinte a közös uniós mezőgazdasági politika további reformjára és megerősítésére van szükség.

Ami a gazdasági válságot illeti, Bajnai Gordon aláhúzta, hogy az EU csak akkor tudja fenntartani és kiterjeszteni geopolitikai befolyását, ha sikerül újraindítania a gazdasági növekedést. Ehhez szükség van fokozott gazdaságpolitikai koordinációra, ugyanakkor figyelni kell arra is, hogy a válságkezelő intézkedéseket olyan stratégiák alkalmazásával építsék le, amelyek nem teszik kockára a remélt javuló foglalkoztatási trendeket. El kell kerülni azt is, hogy veszélybe sodorják azokat az erőfeszítéseket, amelyet az átlagéletkor emelkedésével járó gazdasági következmények kezelésre tesznek - tette hozzá.

A közös célok elérése érdekében új módszerrel kell összehangolni az EU-tagországok lépéseit, és mozgósítani kell a forrásokat helyi, regionális, nemzeti és uniós szinten - szögezte le Bajnai Gordon. A csütörtöki kötetlen EU-találkozón szó lesz a káros klímaváltozás elleni fellépésről, a globális európai érdekérvényesítés kérdéseiről, valamint a földrengés sújtotta Haiti megsegítéséről is.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!