2p

Az amerikai költségvetés három nap múlva életbe lépő automatikus kiadáscsökkentése tovább lassítja az egyébként is mérsékelt ütemben javuló amerikai gazdaságot - jelentette ki kedden Ben Bernanke, a Federal Reserve (Fed) elnöke.

Bernanke szerint a megszorítások "jelentős" többletterhet jelentenek a gazdaságnak. A Fed elnöke az amerikai törvényhozásnak írt féléves jelentésében idézte a Kongresszus Költségvetési Hivatalának megállapítását, miszerint az automatikus visszavágások idén 1,5 százalékponttal lassítják le az ország gazdaságát.

"A munkahelyekre és a jövedelmekre gyakorolt kedvezőtlen hatása mellett a felépülés lassulása rövid távon, bármilyen pénzügyi intézkedés-együttes mellett a hiány kisebb mértékű csökkenését eredményezi majd" - hangoztatta kongresszusi meghallgatásán Bernanke, aki hozzátette, hogy a kongresszusnak hosszú távon kell csökkenteni a hiányt, a rövid távú növekedés veszélyeztetése nélkül. Figyelmeztette a törvényhozókat, hogy a Fed monetáris politikája csak korlátozott mértékben képes élénkíteni a gazdaságot.

Arra biztatta a kongresszust, hogy olyan adó- és költségvetési politikát vegyen fontolóra, "amely növeli a munkára és a megtakarításra való ösztönzést, bátorítja a szakképesítésbe történő beruházásokat, előmozdítja a magántőke képzést, a kutatást és a fejlesztést és biztosítja a szükséges és produktív közinfrastruktúrát".

"Noha a gazdasági növekedés önmagában sem rövid, sem hosszú távon nem szünteti meg a szövetségi költségvetés egyensúlyhiányát, a gyorsabban növekvő gazdasági torta meg fogja könnyíteni az előttünk álló nehéz döntéseket" - mondta. A március 1. és szeptember 30. között végrehajtandó, 85 milliárd dolláros megszorítások részei egy tíz évre szóló csomagnak, amelynek keretében 1200 milliárd dollárt terveznek megtakarítani. A költségcsökkentés terhének több mint felét a Pentagon lesz kénytelen elviselni, a fennmaradó rész a többi kormányhivatal között oszlik majd el.

A megegyezés hiányában három nap múlva életbe lépő automatikus megszorításokat 2011-ben, ösztönző céllal fogadták el pártok, abban a reményben, hogy a fűnyíróelv érvényesítése helyett végül sikerül majd megállapodniuk a szelektív deficitcsökkentésről. A patthelyzet oka, hogy Obama ragaszkodik a hiány "kiegyensúlyozott", az adóemelés és a kiadások egyidejű visszafogása általi csökkentéséhez, a republikánusok pedig nem hajlandók adóemelésre.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!