2p

Ben Bernanke, az amerikai jegybank elnöke keddi szenátusi meghallgatásán a magas olajár veszélyeire hívta fel a figyelmet. A Fed elnöke ugyanakkor a gazdasági növekedést illetően egyelőre derülátó.

A hosszú időn át növekvő olajárak veszélyt jelenthetnek az amerikai gazdaságra, de a valószínűbb kimenetel csak a fogyasztói árak ideiglenes és szerény mértékű emelkedése - vélekedett Ben Bernanke, az amerikai jegybank, a Fed elnöke kedden, a szenátus banki bizottsága előtt tartott meghallgatásán. Ennek kapcsán világossá tette: a Fed nem késlekedik beavatkozni, ha az olaj vagy más nyersanyagok árai fenyegetnék a gazdasági kilábalást.

Bernanke ugyanakkor bizakodónak mutatkozott a gazdasági növekedés idei kilátásaival kapcsolatban. Rámutatott, hogy az élénkülés immár teret nyert, még ha a foglalkoztatás növekedése és a lakóingatlan-piac továbbra is gyenge.

Az inflációval kapcsolatban elismerte, hogy bár a Fed továbbra is alacsony inflációt jósol a következő évekre, számos fontos árucikk ára jelentősebben emelkedett tavaly nyár óta. Bár ezek az emelkedések - a legvalószínűbb forgatókönyv szerint - legfeljebb ideiglenes és viszonylag szerény árnövekedést eredményeznek az amerikai fogyasztók számára, Bernanke hangsúlyozta, hogy a Fed beavatkozik, ha ez a gazdasági növekedést fenyegeti.

A Fed az idei évre 3,5-4 százalék között várja az amerikai GDP-növekedést. Elmondta azt is, hogy a Fed folytatja kötvényvásárlási programja felülvizsgálatát, és ha ez szükséges, kiigazítja azt. Bernanke szerint egyre növekszik azon jelek száma a gazdaságban, amelyek arra utalnak, hogy a fogyasztói és üzleti kiadások ismét olyan szintre jutnak, ahol a növekedés önfenntartóvá válik. Ugyanakkor ismét elismerte, hogy a lakóingatlan-piac kivételesen gyenge továbbra is, és több évbe telhet amíg a munkanélküliség a szokásos szintre süllyed. Hangsúlyozta: amíg a gazdaságban nem létesülnek tartósan új munkahelyek, addig a kilábalást nem lehet igazán megalapozottnak tekinteni.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!