3p

Egyre több Wall Street-i befektető és bróker számít arra, hogy a Fed októberben indítja el kamatemelési ciklusát - írta a Bloomberg amerikai hírügynökség szerdán.

Hosszú hónapokon keresztül két dátumot, a Fed kamatalakító testületének szeptemberi és decemberi ülését emlegették, mint a kamatok emelésének első lehetséges időpontját. A tervek szerint e két hónapban Janet Yellen, a Fed elnöke sajtótájékoztatót tart a nyíltpiaci bizottság (FOMC) kétnapos ülését követően, októberben viszont nem, ezért alapvetően fel sem merült az októberi kamatemelés gondolata.

Az elemzők egy része szerint azonban megváltozott a helyzet a mostani pénzpiaci felfordulás miatt. Szeptemberben még korai lenne kamatokat emelni, decemberben viszont problematikus lenne, mivel az év utolsó hónapjában általában szűkös a likviditás - vélik egyes elemzők. Emiatt egyre gyakrabban esik szó az októberről.

A Federal Reserve utoljára 2006-ban emelt kamatot, a kamatcsökkentési ciklus pedig 2008 végéig, az országot recesszióba taszító pénzügyi válság kirobbanásáig tartott, azóta változatlanul, 0-0,25 százalékos szinten állnak a rövid távú kamatok. A Fed hónapok óta jelzi, hogy még idén elkezdi emelni a kamatokat. A kereskedők 28 százalékra becsülik annak valószínűségét, hogy a Fed a jövő hónapban lép. Annak valószínűségét, hogy októberben vagy előtte kezdődik el a kamatemelési ciklus, 37 százalékra teszik, a decemberi emelés esélyét pedig 52 százalékosra saccolják.

Kevesebb mint három héttel ezelőtt a kereskedők még 77 százalékosra tették a kamatemelés decemberi megkezdésének esélyét.

Greg Anderson, a negyedik legnagyobb kanadai bank, a Bank of Montreal devizapiaci vezető elemzője szerint teljes mértékben lehetséges, hogy a Fed októberben indítja el a kamatemelést, ha a szeptember korainak bizonyulna a piaci felfordulások miatt.

Jonathan Wright, a John Hopkins amerikai magánegyetem professzora, a Fed monetáris politikai főosztályának volt közgazdásza úgy véli, hogy a Fed nem emeli a kamatokat a jövő hónapban, ha nem nyugodnak meg a kedélyek a piacokon. "Egyre komolyabban ugrálnak az árfolyamok, ami erősíti annak kockázatát, hogy lassul a gazdaság és az infláció növekedése" - mutatott rá.

Michael Gapen és Rob Martin, a Barclays Capital londoni befektetési ház elemzői pedig egyenesen arra a következtetésre jutottak, hogy a Federal Reserve csak jövőre kezdi el a kamatokat emelni. "A kamatemelés megkezdésének dátumára vonatkozó előrejelzésünket 2015 szeptemberéről 2016 márciusára módosítjuk" - írták elemzésükben.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!