1p

Több száz önkormányzatnak kell majd bölcsődét létrehoznia a következő három évben - írja az Emberi Erőforrások Minisztériuma által jegyzett törvénytervezetre hivatkozva szerdai számában a Magyar Nemzet.

A cikk szerint az előterjesztésben az olvasható: szemben a jelenlegi helyzettel, nem csupán a tízezer lakosnál népesebb településeken kellene bölcsődét létrehozni, hanem mindenhol, ahol ezt legalább öt háromévesnél fiatalabb gyermek családja igényli, vagy a kétévesnél fiatalabbak száma meghaladja a negyvenet.

A beszámoló szerint ennek a kitételnek 2018 decemberére kellene megfelelniük a településeknek. Az előterjesztésben pedig az is olvasható, hogy 2017 január elsejétől megszűnnének a családi napközik, ugyanakkor létrejöhetne három speciális megoldás is: a klasszikus formánál jóval egyszerűbb követelmények alapján működő minibölcsőde, valamint a munkahelyi és a családi bölcsőde.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!