2p

A brit pénzügyi felügyelet ismét felhívta a figyelmet arra, hogy számos bűnözői csoport érdekeltségi körébe tartozó munkavállaló jutott munkához pénzügyi szervezeteknél, így nőhet a banki csalások száma.

A tényre Sir Callum McCarthy, a brit Pénzügyi Szervek Felügyeletének elnöke világított rá egy pénzügyi bűnözéssel kapcsolatos konferencián Londonban.

Hozzátette: a bűnözők kihasználják a munkáltatójuknál szerzett tudást a számítógépes rendszerek és azok működésének kiaknázásában. Az adatvédelmi törvények pedig megnehezítik a munkavállalók által elkövetett csalások felderítését.

Kiemelte: egyre több bizonyíték van arra, hogy szervezett bűnözői csoportok saját, megbízható embereiket rakják pénzügyi szervezeteknél pozícióiba, ezzel is tovább növelve befolyásukat és tudásukat az adott cég rendszerében és kezelésében. Így szinte játszi könnyedséggel tudják elkövetni a csalásokat. A felhívást a Brit Bankárok Szövetsége is támogatta.

Ian Mullen, a BBC vezére elmondta: a hatóságok felismerték a szervezett bűnözést és annak veszélyeit, mely napról napra növekszik. Mivel a nemzetköziség egyre nagyobb szerepet kap az üzleti és bankszférában, ezért a csalások elleni küzdelemnek át kell lépnie az országhatárokat.

Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:
CRM-rendszerrel a banki csalások ellen

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!