A nemzetközi pénzintézet igazgatótanácsa 360 millió euró értékű hitelrészlet kifizetését hagyta jóvá Szerbia számára. Ez a 2009 januárjában jóváhagyott készenléti hitel negyedik részlete. Szerbia 2009 májusáig összesen 2,9 milliárd eurót hívott le.
"A szerb hatóságok közölték, hogy a rendelkezésre bocsátott összegnek csak az 50 százalékát hívják le" - közölte a valutaalap közleményében.
Korábban Magyarország döntött úgy, hogy novembertől nem hívja le a rendelkezésére bocsátott hitelrészletet.
Murilo Portugal, az IMF vezérigazgató-helyettese szerint - akit a közlemény idézett - "Szerbia teljesítménye továbbra is jó".
Februárban az IMF a szerb gazdaság 2 százalékos GDP- növekedését jelezte előre 2010-re és 3 százalékos növekedéssel számolt 2011-re. Több évi erőteljes növekedés után a válság miatt Szerbiában 2009-ben 3 százalékkal esett vissza a hazai össztermék.
Az IMF felszólította a szerb kormányt, csökkentse a magas strukturális költségvetési hiányokat, elsősorban a közszférában dolgozók bérének és a nyugdíjak emelkedésének korlátozásával.
Murilo Portugál szerint a szerbiai növekedési kapacitás javítása érdekében strukturális reformokra van szükség, egyebek között az állami vállalatok korszerűsítése és privatizálása révén.
MTI/Menedzsment Fórum
Csak az IMF-hitel felét hívhatja le Szerbia
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) helyi idő szerint szerdán bejelentette, hogy Szerbia csak a számára jóváhagyott 360 millió eurós hitelrészlet felét szándékozik lehívni.