1p

Közelít a 20 milliárd euróhoz a magyar járműexport értéke, a 2015-ben elért volumen rekordnagyságú.

Soha nem volt még ilyen nagy a magyar járműipar exportja, a kivitel értéke 2015-ben 19,6 milliárd euró volt, amely csaknem 14 százalékkal, 2,4 milliárd euróval haladta meg az egy évvel korábbit - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Budapesten.

A Suzuki új terepjárója is hozzájárult az eredményekhez

A tárcavezető a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) által szervezett járműipari konferencián elmondta: tavaly 7833,3 milliárd forint termelési értéket állított elő az autóipar Magyarországon, amely 17,6 százalékkal volt több, mint 2014-ban. A járműgyártásban dolgozók száma 13 százalékkal nőtt, meghaladta a 149 ezret - ismertette.

Hozzátette: a szektor jelentőségét mutatja az is, hogy miközben 2014-ben a teljes magyar áruexport 20 százaléka származott az autóiparból, tavaly ez az arány 21,6 százalékra emelkedett.

Közölte: az exportból származó árbevétel 16 százalékkal, a belföldi értékesítésből származó bevétel 36 százalékkal nőtt, ezek eredményeként pedig a magyar autóipar részaránya a teljes feldolgozóiparban már több mint 30 százalék.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!