3p

Gránit Bankra kereszteli Demján Sándor nagyvállalkozó a közelmúltban érdekkörébe került Milton Bankot, amelynek elnöke Bartha Ferenc, alelnöke pedig Hegedűs Éva lehet a változásokat engedélyező felügyeleti határozatok szerint.

A kisbankot nemrég vásárolta meg a Demján tulajdonában lévő Magyar Tőketársaság Zrt. (MT) a Wallis Zrt.-től. Az egymilliárd forint jegyzett tőkével létrehozott MT Demján Sándor korábbi sajtónyilatkozata szerint kizárólag magyar befektetéseket finanszíroz, olyan vállalkozásokat, amelyek ígéretesek, de tőkehiánnyal küszködnek.

A Magyar Tőketársaság a bankvásárlási szándék bejelentésekor közölte: elsődleges feladatának a forráshiánnyal küzdő magyar kis- és középvállalatok (kkv) finanszírozását tartja, mert megítélése szerint a hazai gazdaság fellendülésének segítésére szükség van egy teljesen magyar, hazai tulajdonban lévő bankra. Az MT a későbbiekben tőkeemelés formájában tulajdonostársak bevonását tervezi.

A PSZÁF már korábban engedélyezte, hogy Bartha Ferencet (korábban egyebek között a jegybank és az Inter-Európa Bank elnöke) a bank ügyvezetőjévé és az igazgatóság elnökévé, Hegedűs Évát (legutóbb a BG Hitel & Lízing vezérigazgatója, korábban vezető több bankban és kormányzati hivatalban) ügyvezetővé és az igazgatóság alelnökévé, Krisán Lászlót (jelenleg a KA-VOSZ vezérigazgatója) ügyvezetővé és belső igazgatósági taggá, Jakab Gábort pedig ügyvezetővé válasszák.

A kisbankot, amelyről a tavalyi tulajdonosváltásig nemigen lehetett hallani, 1985-ben hozta létre szakosított pénzintézetként, a magyar pénzintézeti rendszer modernizációjának részeként a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Pénzügyminisztérium és néhány vállalat Általános Vállalkozási Bank (ÁVB) néven; a pénzintézet 1988 októbere óta univerzális kereskedelmi bankként működik.

A konszolidációra szoruló ÁVB többségi tulajdonát 1992-ben a Westdeutsche Landesbank (Európa) AG. Düsseldorf vásárolta meg, s a bank nevét 1993-ban WestLB Hungariára változtatták. A WestLB Európa részvényeit 1996-ban a WestLB Girozentrale vette át, és újabb részvények vásárlásával tulajdoni hányadát 99,99 százalékra növelte.

A WestLB a magyar leánybankot tavaly adta el a Wallis Zrt.-nek, miután úgy döntött, megválik nem stratégiai vagyontárgyaitól. Az új szerzemény neve a tulajdonosváltást követően Milton Bank lett.

A kisbank az elmúlt években nem volt különösebben aktív, mérlegfőösszege 2008 végén 53,3 milliárd forint volt a PSZÁF honlapján közzétett adatok szerint, az általa nyújtott hitelek 29 milliárd, a gyűjtött betétek 11,9 milliárd forintot tettek ki. A bank eddig néhány lakossági betéttől eltekintve nem nyújtott lakossági pénzügyi szolgáltatást, a vállalati hitelek területén pedig piaci részesedése nem éri el az 1 százalékot. Adózott nyeresége 2008-ban 67 millió forint volt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!