5p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Örömtelinek nevezte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke kedden a parlamentben, hogy 2011-ben csökkent az adósságráta, Domokos László azonban hangsúlyozta, hogy az államadósság szintje a következő évek költségvetési mozgásterét is szűkre szabja.

Az ÁSZ elnöke a tavalyi zárszámadás vitájában kiemelte: a központi költségvetés bruttó adósságállománya 20.955 milliárd forint volt 2011 végén, ami a GDP 74,6 százalékának felelt meg, az adósságráta tehát 0,3 százalékponttal csökkent az előző évihez képest.

Az államadósság alakulását kedvezőtlenül befolyásolta a devizaadósság árfolyamvesztesége, ezt azonban kompenzálta a magán-nyugdíjpénztári rendszerből a társadalombiztosítási rendszerbe visszalépők állampapírjainak bevonása - mondta, megjegyezve, hogy az adósság komoly finanszírozási kockázatot hordoz, ezért örömteli minden olyan év, amikor lazítani lehet a külső eladósodottságon.

A még mindig magas államadósság a következő évek mozgásterét továbbra is szűkre szabja. Idén négyezer, 2013-ban és 2014-ben pedig évente háromezer milliárd forintot kell törleszteni, ezek az összegek mind hiányoznak a fejlesztések és beruházások területéről, az adósság tehát még mindig hátráltatja a gazdaság felívelő pályára állását, csökkentése ezért nemzetgazdasági érdek - jelentette ki Domokos László.

Az ÁSZ elnöke kitért arra, hogy a számvevőszék adókkal kapcsolatban tett megállapításai csaknem 99 százalékban igazolódtak, a tervezéskor kockázatosnak minősített adónemeknél szinte kivétel nélkül elmaradás volt. Kevesebb lett a bevétel társasági adóból, hitelintézeti járadékból, általános forgalmi adóból, jövedéki adóból és illetékbevételből is.

Tájékoztatása szerint a számvevőszék különös figyelmet fordított az európai uniós forrásokra. Szólt arról, hogy az ország jelentős lemaradásban van az uniós pénzek felhasználásában, miközben az EU-s költségvetési időszak a végéhez közeledik. A kötelezettségvállalások a múlt év végéig 5.415,9 milliárd forintot tettek ki, ami a rendelkezésre álló összeg kétharmada. Még rosszabb a helyzet a kifizetéseknél, ezek 2.322,9 milliárd forintot értek el, a teljes keret 28,3 százalékát.

Az időarányos lemaradás miatt több operatív program esetében nagy a forrásvesztés kockázata. Az elkövetkező bő egy évet arra kell felhasználni, hogy Magyarország jól kidolgozott és megalapozott projektekkel a lehető legtöbbet lekösse ezekből a forrásokból - foglalta össze.

A számvevőszék ellenőrizte a 2011 márciusában meghirdetett Széll Kálmán-terv intézkedéseit is. A táppénzkiadások a kitűzött 3 helyett 14 milliárd forinttal csökkentek, de a rokkantellátási rendszer átalakításától várt megtakarításoknak csak egy része valósult meg, 12 helyett alig több mint 2 milliárd volt a megtakarítás.

Az ÁSZ azt is megállapította, hogy az új, fenntartható nyugdíjrendszer átalakítása érdekében a tavalyi év végéig számos intézkedés történt, a rokkantnyugdíjak rendszerének felülvizsgálata és a közösségi közlekedés átalakítása azonban csúszásban van.

Domokos László évek óta visszatérő problémaként azonosította, hogy a kormány nem a jogszabályoknak megfelelően használja fel a rendkívüli tartalékot. Ez 2011-ben is így volt, 19,5 milliárd forint átcsoportosítása előre valószínűsíthető és tervezhető célokat szolgált.

A számvevők megállapították, hogy a kormány tavaly élt azzal a széleskörű felhatalmazással, amit az államháztartásról szóló törvény adott a gazdaságpolitikai célok megvalósításához. A költségvetést többször módosították, a deficit végül 1741,6 milliárd forint lett. A pénzforgalmi szemléletben és az egyszeri kiadási tételek kiszűrésével számított hiány a bruttó hazai termék 2,6 százaléka volt.

Domokos László elmondta: a Nyugdíjbiztosítási és az Egészségbiztosítási Alap hiánya 83,6 milliárd forint volt, ám ez szinte teljesen az utóbbihoz kötődött, a nyugdíjkassza ugyanis a magánnyugdíjpénztáraktól átvett vagyon értékesítésével egyensúlyba került. Ez jelentős és pozitív változás a korábbi évekhez képest, amikor a folyó költségvetésből kellett évi több százmilliárd forintot a nyugdíjak kifizetésére fordítani - jelentette ki.

Kitért arra is, hogy ez az első olyan zárszámadási jelentés, ami a tavaly elfogadott törvényi keretek között készült. Az új számvevőszéki jogszabály véget vetett a következmények nélküli ellenőrzések korszakának, a jelentés megállapításait konkrét intézkedéseknek kell követnie - jelezte.    Azt is hangsúlyozta, hogy több területet ellenőriztek, mint korábban, ellenőrzéseik pedig mélyebbre ástak. A számvevők a központi költségvetés bevételi főösszegének 96 százalékát, kiadási főösszegének 91 százalékát ellenőrizték. Emellett 81 intézménynél végeztek helyszíni ellenőrzést, ami több mint a duplája az egy évvel ezelőttinek.

A számvevőszék ellenőrzésének egyik fő konklúziója, hogy javult a beszámolók megbízhatósága. Korlátozott minősítéssel a Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat, valamint a lakástámogatásokat látták el, ez utóbbival kapcsolatban ugyanakkor megjegyezve, hogy a kormány novemberben megkötötte a hiányolt támogatási szerződéseket.

Az ÁSZ emellett elutasító véleményt adott az uniós fejlesztések fejezeti kezelésű előirányzatainak felhasználásáról készült beszámolóról.

A számvevőszék jelentésében hat javaslatot fogalmazott meg: a gazdasági miniszternek a fejezetek évközi többletigényeinek és a költségvetési tartalékok felhasználásának összehangolását szorgalmazta, a vidékfejlesztési miniszternek szóló javaslatuk pedig a Nemzeti Földalap zárt szerződés-nyilvántartási rendszerének kialakítását célozza. Az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos javaslatot címeztek a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökének, három ÁSZ-javaslat pedig az adóbeszedéssel függ össze - ismertette Domokos László.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!