2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Ha a vasárnapi népszavazáson a görögök többsége elveti az adósságválság megoldását célzó hitelezői javaslatot, akkor az drámaian rontani fogja Görögország helyzetét a további tárgyalásokon - mondta pénteken Luxembourgban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.

Az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének biztosi kollégiuma a nap folyamán testületi látogatást tesz az EU rotációs elnökségét most fél  évre átvevő Luxemburg fővárosában - ott, ahol Juncker másfél évtizednél is hosszabb ideig kormányfő volt.

Xavier Bettellel, a jelenlegi luxemburgi miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján a görög dráma volt a fő téma. Juncker úgy vélekedett, hogy nehéz további tárgyalások várnak Görögországra akkor is, ha a referendumon az igenek kerülnek többségbe. Nem tudott ugyanakkor válaszolni arra, hogy a hitelezők egyáltalán hajlandóak lennének-e újra megnyitni a tárgyalásokat, ha a "nem" győzne.

Minden fontos hír a görögökről! 

Az eddigi pénzügyi mentőprogramról megállapította, hogy az befejeződött, és jelenleg nincsenek folyamatban tárgyalások.  "Ha a görögök nemmel szavaznak, akkor az azt jelenti, hogy mindent megtettek a görög tárgyalási pozíció javítása ellenében" - mondta Juncker.

A sajtótájékoztatón Xavier Bettel azzal támasztotta alá Juncker szavait, hogy a referendum elutasító kimenetele nyomán a külvilág kénytelen lenne tiszteletben tartani ezt a görög álláspontot, ami nagyban bonyolítaná a helyzetet. A nagyhercegség miniszterelnöke egyébiránt azt hangsúlyozta, hogy az EU-nak úgymond hidat kell építenie - nem csupán Görögország, hanem az EU-tagságról népszavazást tervező Nagy-Britannia felé is.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!