3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Magyarország eddig jól teljesítette a hitelszerződés feltételeit - mondta James Morsink, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyar missziójának vezetője szerdai washingtoni telefonos sajtókonferenciáján.

Mint fogalmazott, jónak ítéli azt, ahogyan Magyarország teljesítette az IMF készenléti hitelszerződésben vállalt feltételeket, a romló gazdasági kilátások és a kitartó pénzügyi piaci nyomás ellenére.

"Arra számítunk, hogy a program keretében végrehajtandó politika jótékony hatással lesz Magyarország gazdasági kilátásaira" - mondta. Hangsúlyozta, hogy az IMF, a Világbank és az Európai Unió által nyújtott nagy külső pénzügyi támogatás elősegíti annak biztosítását, hogy az ország külső kötelezettségeit teljesíteni tudja. A hitelkeret egyben erős üzenet arról, hogy a nemzetközi közösség bizonyos benne: Magyarország túljut a jelenlegi nehézségeken.

Morsink annak kapcsán tartott tájékoztatót, hogy az IMF igazgatótanácsa aznap fogadta el a hitelszerződés első rendes felülvizsgálatának eredményét, és jóváhagyta a készenléti hitelkeret második, mintegy 2,5 milliárd eurós részletének lehívását.

A magyar misszióvezető a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lemondásának hatását firtató kérdés kapcsán úgy fogalmazott: a magyar kormány egyelőre a helyén van, helyes politikát folytat, és az IMF egy politikát támogat, nem pedig egy adott kormányt. Ami a jövőt illeti, ha a jelenlegi politika érvényben marad, akkor az IMF támogatása is folytatódik - szögezte le.

Az MTI kérdésére válaszolva kifejtette: az IMF által újonnan elfogadott rugalmasabb hitelezési politika fő hatása a magyar hitelszerződés esetében az, hogy a jövőben eltörlik a strukturális teljesítménykritériumokat. Erre lesz egy átmeneti időszak. Az IMF igazgatósága szerdán befejezte az első felülvizsgálatot, és ennek részeként jóváhagyta a március végéig végrehajtandó szerkezeti teljesítménykritériumokat. A következő felülvizsgálat idején már nem lesznek ilyen teljesítménymutatók. A strukturális feltételek teljesülését úgynevezett referenciapontokkal fogják ellenőrizni. Mint magyarázta, a jelenlegi szabályozásban a teljesítménykritériumok nem teljesítése meggátolhatja egy felülvizsgálat elfogadását és a következő részlet lehívását; ennek eltörlésével rugalmasabbá válik a feltételrendszer.

Arra a kérdésre, hogy mi szükség van egy állandó budapesti IMF-képviselet létesítésére, úgy felelt: ez szokásos gyakorlat, a Valutaalap állandó irodát nyit sok országban, főleg azokban, amelyekkel hitelszerződés van érvényben. Az IMF-nek mintegy 80 országban van ilyen képviselete világszerte.

Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy Magyarország is folyamodhatna-e az IMF új válságmegelőző eszközéért, az úgynevezett rugalmas hitelvonalért (FCL), amelyet előző nap hirdettek meg a nagyon jó eredményeket elérő feltörekvő országok számára, kifejtette: ezt egyelőre nem lehet megmondani, Magyarország esetében még nem végezték el annak vizsgálatát, hogy teljesül-e a megszabott feltételrendszer.

John Lipsky, az IMF első igazgatóhelyettes arról beszélt, hogy a magyar hitelszerződés programját kiigazították a globális gazdasági környezet romlására tekintettel. Mint kifejtette, a módosított gazdaságpolitikai program azt a célt szolgálja, hogy megmaradjon a befektetői bizalom Magyarország iránt, egyúttal el lehessen kerülni a recessziót elmélyítő intézkedéseket.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!