3p

Javul a befektetői megítélésük.

Görögországnak és Spanyolországnak is az eddiginél jobb államadós-besorolást adott pénteken két nemzetközi hitelminősítő. Az osztályzatjavítások indoklásában egyaránt szerepel a javuló költségvetési és növekedési teljesítmény.

Görögországot a Standard & Poor's minősítette fel. A cég pénteken késő este, az európai és a New York-i piaci zárások után Londonban bejelentette, hogy az eddigi "B mínusz"-ról egy fokozattal "B"-re emelte a devizában és hazai valutában fennálló görög szuverén adósság osztályzatát. A cég az új besorolást további felminősítés lehetőségére utaló pozitív kilátással látta el.

A Fitch Ratings Spanyolország hosszú lejáratú deviza-államadósságának osztályzatát javította az eddigi "BBB plusz" szintről egy fokozattal a már elsőrendű befektetői kategóriának számító "A mínusz"-ra, stabil kilátással.

Görögország felminősítésének indoklásában a Standard & Poor's kiemelte: a döntés a görög közfinanszírozási helyzet folyamatos javulását és a fokozatosan javuló reálgazdasági kilátásokat tükrözi. A hitelminősítő hangsúlyozza, hogy a görög államháztartás 2016-ban és 2017-ben is elsődleges többlettel zárt, a gazdaság pedig tavaly kilábalt a többévi recesszióból.

A Standard & Poor's az idei évre 2 százalékos, a 2018-2021 közötti időszakra éves átlagban 2,4 százalékos reálnövekedést valószínűsít a görög gazdaságban. A cég számításai szerint ez az ütem az előrejelzési időszak végére a 2002-ben mért szintre emeli vissza az euróban számolt görög hazai össztermék reálértékét.

A cég megemlíti a felminősítés indokai között a "szokatlanul alacsony" görög államadósság-szolgálati költségeket is, és azt, hogy a hivatalos hitelezők továbbra is támogatják a görög adóssághelyzet rendezését nagyon hosszú lejáratú kedvezményes hitelekkel és adósságkönnyítésekkel.

A Fitch Ratings a spanyol adósosztályzat felminősítéséhez fűzött indoklásában  hangsúlyozza: folyamatosan enyhülnek a spanyol makrogazdasági egyensúlytalanságok, és ezt a folyamatot erőteljes, viszonylag széles bázisú gazdasági növekedés támasztja alá.

A Fitch számításai szerint a spanyol hazai össztermék tavaly 3,1 százalékkal, a 2015-2017-es időszakban éves átlagban 3,3 százalékkal nőtt.

A hitelminősítő kiemeli, hogy a pénzügyi szektoron kívüli spanyol magánvállalati szféra GDP-arányos adósságrátája 159,9 százalék volt a tavalyi harmadik negyedév végén, 25 százalékponttal alacsonyabb, mint két évvel korábban.

A Fitch Ratings előrejelzése szerint a spanyol államháztartási hiány a hazai össztermék 2 százalékára csökken 2019-ben a 2015-ben mért 5,3 százalékról.

A hitelminősítő hangsúlyozza azt is, hogy a katalóniai függetlenségi törekvéseket kísérő politikai válság eddig mérsékelt gazdasági hatásokkal járt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!