2p

Több százezer projekt adata lesz lekérdezhető az új pályázati adatbázisban 2013 végétől, amikor elkészül az Európai Unió által is támogatott beruházás, a Fejlesztéspolitika egységes informatikai támogatása - (FAIR) elnevezésű projekt - közölte a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ).

Az Új Széchenyi Terv 2,33 milliárd forint összköltségű beruházásával az állampolgárok, pályázó szervezetek számára lehetővé válik az egységes felületű elektronikus pályázati ügyintézés, illetve az egyes pályázatok, szerződések státuszának webes nyomon követése.

A FAIR projekt célja, hogy létrejöjjön a Fejlesztéspolitikai Adatbázis és Információs Rendszer (FAIR), valamint a Nemzeti Pályázatkezelő Rendszer (NPR), illetve az ezekhez kapcsolódó hardver termékek, IT infrastruktúra és szoftverkörnyezet - olvasható a közleményben.

Az adatbázison keresztül a döntéshozó egyablakos rendszerben tehet közzé minden, a pályáztatással kapcsolatos információt, valamint kommunikációt folytathat az ügyféllel a FAIR központi rendszer egységes felületén keresztül.

A Nemzeti Pályázatkezelő Rendszer (NPR) kifejlesztésével ugyanakkor az NFM fejezeti előirányzataiból finanszírozott támogatások pályázatkezelő ügyviteli és monitoring rendszere jön létre, így biztosítva az egységes pályázatkezelést.

A projekt jelentősen javítja a jelenlegi közszolgáltatás minőségét, valamint a korábbiaknál szélesebb kör számára teszi elérhetővé a fejlesztési célú forrásokat - húzza alá a közlemény.

A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség 2012. december 14-én írta alá a vállalkozási szerződést a WELT 2000 Kft.-vel és az iFlow Kft.-vel mint együttes ajánlattevőkkel. A KIFÜ vezette konzorciumnak 2013. december végére kell megvalósítania a projektet.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!