2p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Jelenleg 26 cég kereskedik a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), ám szakértők szerint pár éven belül 13-14-re csökken a számuk, ha nem változik gyökeresen a piaci helyzet - írta a Napi Gazdasági hétfőn.

A lap összeállítása szerint közel 1,5 milliárd forinttal csökkent az önálló magyar brókercégek adózott eredménye tavaly, és a tovább romló piaci környezet, valamint a Xetra kereskedési rendszer bevezetésének költségei várhatóan elkerülhetetlenné teszik a konszolidációt. A BÉT forgalmának csökkenése a brókercégeket is hátrányosan érinti, ezért egyre több magyarországi szereplő próbál a nemzetközi piacokra is támaszkodni.

A Napi által vizsgált nyolc önálló brókercég összesített forgalma tavaly 22,3 milliárd forintra csökkent. Árbevétel alapján a piac legnagyobb szereplője évek óta az Erste Befektetési Zrt., tavalyi bevétele 9,9 milliárd forint volt, ami ugyan jelentős visszaesés a 2011-es 12 milliárd forint feletti összeghez képest, így is több mint háromszorosa a második helyezett QUAESTOR Értékpapír Zrt. és a harmadik Buda-Cash 3,1 milliárdos bevételének. A két cég minimális különbséggel követi egymást. A Concorde hárommilliárd forintos árbevétele már csak a negyedik helyre volt elég, jelentős szereplőnek mondható még az Equilor 2,3 milliárdos bevételével. Az üzemi eredményt vizsgálva is kimagaslik 2,1 milliárd forintos profitjával az Erste. A nehéz piaci helyzetet jól mutatja, hogy üzemi szinten a KBC Securities, a Random Capital és a Hungária Értékpapír Zrt. is veszteséges volt, amit aztán az esetek többségében csak a pénzügyi műveletek tudtak pluszba fordítani - írta a lap.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!