2p

Elutasította a Fővárosi Törvényszék az Országos Takarékszövetkezeti Szövetségnek (OTSZ) az állam ellen benyújtott keresetét hétfőn.

A Demján Sándor vezette OTSZ kártérítést követelt az államtól jogalkotással okozott kár címén. Arra hivatkoztak, hogy a 2013-ban elfogadott, a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény valójában egy kisajátítási aktus, amellyel sérült a szövetkezetek tulajdonhoz való joga, és az állam kárt okozott az OTSZ-nek.

A bíróság az első fokú ítélet indokolásában kifejtette: csak akkor lehet jogellenes egy jogszabály, ha a közjogi szabályokat megsértve fogadják el. Ezt csak az Alkotmánybíróság állapíthatja meg, júliusi határozatában azonban a testület csak az integrációs törvény néhány részletszabályát helyezte hatályon kívül, a jogszabály közjogi érvényességét nem kérdőjelezte meg. Ha pedig nincs jogellenesség, akkor nem történhetett károkozás - szögezték le az indoklásban.

A kisajátítás jogellenességét szintén csak az Alkotmánybíróság állapíthatja meg, az Ab azonban ebben az ügyben hozott, július elején kihirdetett határozatában helyénvalónak találta az integrációs törvényt ebből a szempontból is  - emlékeztetett ítéletében a bíróság.
    
Az OTSZ arra is hivatkozott, hogy az integrációs törvény az európai uniós jog számos rendelkezését is sérti. A bíróság azonban megállapította: azoknak az európai uniós szabályoknak, amelyekre a felperes hivatkozott, egy része nem alkalmazható jelen perben, más részük pedig nem sérült.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!