2p

Az inflációs nyomás erősödésének a jeleiről számolt be a gazdasági szereplők szubjektív helyzetértékelését összefoglaló idei nyolcadik, egyben utolsó elemzésében, a Bézs Könyvben az amerikai jegybank szereptét betöltő szövetségi jegybankrendszer, a Fed.

Legfrissebb, szerdán kiadott helyzetelemzésében a Fed az idén már megszokott módon a legutóbbi, az október első hetétől a november közepéig tartó időszakra vonatkozóan is a "szerény vagy mérsékelt" szóhasználattal jellemezte a gazdasági növekedés ütemét.

Változott azonban az előző vizsgálati periódusra, sőt az egész évre vonatkozóan alkalmazotthoz képest a Fed inflációs kilátásokról alkotott megítélése. "Az inflációs nyomás fokozódott a legutóbbi felmérés óta" - állapítja meg a dokumentum.

Ennek okát az elemzés készítői elsősorban az építőipari alapanyagok árának az emelkedésében, valamint a közlekedési és feldolgozóipari ágazatok beszerzési költségeinek a növekedésében vélték felismerni, amit sok esetben már a fogyasztóknak is áthárítottak.

A megkérdezett gazdasági szereplők a munkaerőpiacon is egyre több régióban érzékelték a feszültség fokozódását, ugyanakkor egyre szélesebb gazdasági területen számoltak be üzleti kilátásaik javulásáról.

Az inflációs nyomás fokozódására tett utalás lényeges változást jelent a Bézs Könyvek idei sorozatában, hiszen a korábbi felmérésekben rendszerint alacsony, az inflációs cél elérését megnehezítően gyenge áremelkedési dinamikát állapított meg a Fed elemzése.

A mostani megfogalmazás tehát erősítheti a piac meggyőződését arról, hogy a Fed az idei utolsó, decemberi kamatdöntő ülésén újabb kamatemelést hajt végre.

Az évente nyolc alkalommal kiadott Bézs Könyv a Fed 12 regionális tagjának a gazdaságról alkotott szubjektív helyzetértékelését rögzíti.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!