2015. október 22. 11:10

A Fitch 10 százalékos idei ukrán gazdasági visszaeséssel számol. A nemzetközi hitelminősítő bejelentésére röviddel azután került sor, hogy az IMF és a Világbank is rontott becslésén.

Ukrajna gazdasága tavaly 6,8 százalékkal zsugorodott. Az IMF szakértői október elején az Ukrajnával márciusban között 17,5 milliárd dolláros hitelmegállapodás harmadik felülvizsgálata keretében közel tíz napon át tárgyaltak Kijevben. A megbeszélések után bejelentették: "A vártnál nagyobb első hathavi gazdasági zsugorodás miatt az IMF arra kényszerült, hogy felülvizsgálja a gazdaság idei teljesítményére vonatkozó előrejelzést és a várható visszaesést 9 százalékról 11 százalékra változtatta". Az IMF szerint jövőre viszont már akár 2 százalékkal is nőhet az ukrán hazai össztermék (GDP).

Az ukrán gazdaság helyzetének súlyosságát jelzi, hogy a Világbank  januárban 2,3 százalékos, áprilisban 7,5 százalékos, szeptember végén pedig már 12 százalékos idei gazdasági visszaesést becsült.

MTI