2p

Az egyik legfontosabb határidő jár le holnap a cégek számára: május 31-ig kell ugyanis benyújtaniuk a 2006. évről szóló társasági adóbevallásukat, ugyanígy kell eljárniuk számos helyi adó (például az iparűzési adó) esetében, ezenkívül pedig a kapcsolt vállalkozásoknak is el kell készíteniük a szerződésekről a dokumentációt - közli a Világgazdaság.

A társasági adóbevallással egy időben rendezni kell az esetleges elmaradást, ha a december 20-i feltöltési határidőig befizetett adó elmarad a ténylegesen fizetendőtől. Ha pedig többet utalt a cég az APEH-nek, akkor most nyílik módja a visszaigénylési eljárást elindítania. Fontos, hogy a társaságiadó-bevallásban ki kell térni a tavaly szeptemberben bevezetett különadóra is, s itt is - csakúgy, mint az iparűzési adónál - a fennmaradt részt ki kell pótolni, a visszajárót pedig igényelni kell.

A kapcsolt vállalkozások számára különösen nagy a tét, hiszen az APEH az idén is kiemelten ellenőrzi a tranzakciókról elkészítendő nyilvántartások meglétét, szabályszerűségét. Egyébként nemrég tette közzé az adóhivatal állásfoglalását, amely szerint a dokumentációs kötelezettség elmulasztása, illetve az ezzel kapcsolatos iratmegőrzési követelmény megsértése maximum 2 millió forint mulasztási bírsággal járhat, mégpedig dokumentációnként.

Figyelni kell arra is, hogy a nyilvántartási kötelezettség alól csak a kisvállalkozások mentesülnek, illetve azok a középvállalatok, amelyek versenyhátrány megszüntetése céljából kötöttek tartós szerződést kapcsolt vállalkozással - tartalmazza a Világgazdaság cikke.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!