3p

Csepreghy Nándor szerint a következő hetek tárgyalásain a magyar fél megfelelő garanciát tud adni arra, hogy valós célokra használják a Norvég Alap Magyarországnak szánt, most felfüggesztett pénzeit. A magyar fél azt kéri, hogy felfüggesztést terjesszék ki arra a három alapra is, amelyek civil szervezeteknek szánt pénzeket folyósít, és tárgyalják újra a Norvég Alap teljes programstruktúráját.

Norvégia budapesti nagykövetségének honlapján pénteken közzétett tájékoztatás szerint Norvégia, Lichtenstein és Izland az EGT és Norvég Alapok további magyarországi kifizetéseinek felfüggesztéséről döntött. Kifogásolják, hogy 2014. január elsejével a magyar kormány az alapok forrásainak és programjainak lebonyolításával, a monitorozással kapcsolatos teendőket az állami tulajdonban lévő, de attól szervezetileg független Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft-hez helyezte át, amit a megkötött egyezmények megszegésének neveztek.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára pénteken az MTI megkeresésére elmondta, hogy a Norvég Alap Magyarországon 12 programterületen 40 milliárd forint értékben finanszíroz. A norvég kormány most  arról döntött, hogy amíg meg nem győződik arról, hogy az általuk megfogalmazott elvárások mentén működik az átalakított  magyarországi intézményrendszer, addig felfüggesztik a Magyarországnak szánt kifizetéseket abban a kilenc programban, amelyben a magyar kormányzat a közreműködő.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta: azt kérik, hogy a felfüggesztést a döntéshozó terjessze ki arra a három alapra is,  amelyek civil szervezeteknek szánt pénzeket folyósítanak. Jelenleg ez a forrás Magyarországra az Ökotárs Alapítványon keresztül érkezik, amely a felszínen ugyan civilnek tűnik, de látszik, hogy az alapítvány az LMP szatellit szervezete, vagyis politikai szervezet és nem civil - mondta.

A magyar fél azt kéri, tárgyalják újra a Norvég Alap teljes programstruktúráját, a megbeszélések folynak, szakértői egyeztetések már voltak és lesznek a következő hetekben is, egy-másfél hónap alatt végére lehet jutni az ügynek - mondta Csepreghy Nándor helyettes államtitkár.

Magyarország az Alapok harmadik legnagyobb kedvezményezettje a 15 támogatásra jogosult EU-tagállam között. A norvég adatok szerint a jelenlegi pályázati időszakban az ország 153,3 millió euró (mintegy 46 milliárd forint) lehívására jogosult, amelyből eddig 12 millió eurót (mintegy 3,6 milliárd forint) fizettek ki. Az Alapok átfogó célja a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése, illetve a kétoldalú kapcsolatok erősítése.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!