1p

A konkrét válságkezelést össze kell kötni a szerkezeti reformok gyorsításával, elsősorban az adóstruktúra átrendezésével - javasolta a Gazdasági Egyeztető Fórum szerdai ülésén Futó Péter, az Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke. Az ülésen részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is.

Az ülést követően tartott sajtótájékoztatón Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter jelezte, az MGYOSZ elnökének felvetésével egyetért, de konkrétumokat csak február 16-ára ígért.

Bajnai Gordon kijelentette: a kormány megalapozott, kiszámított és jogilag is helytálló döntéseket kíván előterjeszteni február közepére, amelyek nemcsak rövid, de hosszabb távon is gyorsítják Magyarország gazdasági növekedését, és két százalékkal folyamatosan meghaladják az Európai Unió átlagos ütemét. A gazdasági miniszter elmondta: a forint jelenleg együtt mozog a térség devizáival.

Futó Péter nemcsak a szerkezeti reformok gyorsítását, és a munkát terhelő adók csökkentését szorgalmazta, de elmondta azt is, hogy a kamatadó, a minimálbér, illetve a 250 ezer forintos készpénzfizetési korlát eltörlését most visszautasította a kormányoldal.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!