3p

Átlagosan 25 százalékos díjemelést hajt végre a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. hétfőn, a cég megítélése szerint a vállalkozói hitelpiacon megindult folyamatok lehetővé teszik az elhalasztott díjemelés egy részének pótlását.

Radnai György, a Garantiqa vezérigazgatója korábban a társaság döntéséről elmondta:  "A kis- és közép vállalkozások hitelezésének fenntartása érdekében tulajdonosaink egyetértése mellett vállaltuk, hogy még veszteség árán is fenntartjuk a garancia-állomány dinamikus növekedését."

"A hitelpiaci pánik elmúltával azonban - a díjaink piaci szinthez történő közelítésével - vissza szeretnénk térni arra a pályára, amely lehetővé teszi jegyzett tőkénk reálértékének tartós megőrzését" - indokolta a vezérigazgató a lépést. Az átlagosan 25 százalékos garanciadíj-emelést a Garantiqa egyeztetette a tulajdonosokkal, azaz a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel és a hitelezést folytató pénzintézetekkel.

Radnai György úgy érvelt: a Garantiqa a válság kitörése óta azon fáradozott, hogy fennmaradjon a kis- és középvállalkozások hitelezése,  ez jelentős veszteségeket okozott a cégnek, mert a gazdasági megfontolások előtérbe helyezésével nem igazította díjait a banki portfóliók romlása miatt megugró kifizetésekhez. A társaság ennek eredményeként 2009-re veszteséget kénytelen elkönyvelni.

A vezérigazgató kifejtette: egyes bankokban a bedőlő hitelek aránya a kis- és középvállalkozói hitelportfolióban már megközelíti, vagy el is éri a 10 százalékot, a Garantiqa azonban 5,5 százalékos garancia lehívási hányaddal zárta az elmúlt évet, tehát a portfólió további romlása már beépült a rendszerbe. "Ha semmit nem teszünk, akkor az idei veszteség a tavalyi többszöröse is lehet, és jövőre sem áll nyereséges pályára cég. A díjemelés viszont csökkentheti az idei veszteséget, biztosítja a jövő évi pozitív eredményt" - magyarázta Radnai György.

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 2009 november végére teljesítette tavalyi egész éves tervét, akkora a teljes garanciaállomány elérte az 520 milliárd forintot. Ezt Radnai György mondta a Garantiqa egyik tavaly év végi sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy a válság hatására nőttek az igények a garanciacég termékei iránt. Elmondta: a válság későbbi következményeit is figyelembe véve, a cég felmentést kapott az alól, hogy 2009-2010-ben nyereségesen zárja az üzleti évét, a 2009-es veszteség a céltartalékképzés miatt várhatóan 700-800 millió forint érhet el.

A vezérigazgató az egyik gazdasági napilapban a héten azt nyilatkozta: a társaság együttesen 500 milliárd forintot meghaladó kezességvállalási állományából 440 milliárd forint az új szerződéses összeg, ezek révén tavaly egy év alatt 3.000-rel több, összesen 32.000 vállalkozás jutott forráshoz.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!