4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Magyar Nemzeti Bank további óvatos, az inflációs nyomást nem fokozó alapkamat-csökkentésekkel tudná kimozdítani a recesszióból a magyar gazdaságot - nyilatkozta a jegybank monetáris tanácsának (MT) két külső tagja, Bártfai-Mager Andrea és Gerhardt Ferenc a Dow Jones hírügynökségnek adott közös interjúban.

Az MT-tagok véleménye szöges ellentétben áll Simor András jegybankelnök nézetével, aki szerint a kamatcsökkentések nem segítik a gazdasági növekedést, mivel a forint árfolyamának ebből következő gyengülése a lakosság fizetőképességét gyengíti. A 6,25 százalékos jegybanki alapkamat a legmagasabb az Európai Unióban az augusztus és október között végrehajtott három csökkentés ellenére is.

"A monetáris lazítás nem ördögtől való dolog. Nem látunk semmiféle másodlagos inflációs hatást" - mondta a Dow Jones hírügynökségnek Bártfai-Mager Andrea, a monetáris tanács tagja. "Óvatos monetáris enyhítő ciklusban vagyunk, de ha meg kell változtatnunk a gazdasági fejleményekről alkotott véleményünket, ha ezt megkövetelő adatok látnak napvilágot, akkor meg fogjuk változtatni" - mondta. Gerhardt Ferenc hangsúlyozta, hogy a jegybank "óvatos, prudens és kiszámítható" kamatpolitikát folytat.

A jegybank ellenzi nem-konvencionális monetáris eszközök alkalmazását, például államkötvények vásárlását, ami kisiklathatná az inflációs célt követő politikáját. "A kamatláb a monetáris politika első és legfontosabb eszköze. Mennyiségi monetáris enyhítő eszközök alkalmazása elképzelhetetlen" - mondta Gerhardt Ferenc. "A monetáris tanács a kamatláb változtatásán kívül nem foglalkozik más monetáris politikai eszköz alkalmazásának gondolatával" - tette hozzá Bártfai-Mager Andrea, reflektálva a kormány néhány tagjának arra a felvetésére, hogy a jegybanknak államkötvény vásárlásokkal, vagyis mennyiségi monetáris enyhítéssel kellene támogatnia a gazdasági növekedést.

"Ne felejtsük el, hogy az MNB inflációs célt követő jegybank. Meg vagyok győződve róla, hogy a jelenlegi helyzetben, a recesszió közepette és az alacsony kereslet dezinflációs hatása mellett a monetáris enyhítéssel együtt is tartani lehet az (3 százalékos) inflációs célt" - mondta Bártfai-Mager Andrea. A forint stabilan tartja árfolyamát a kamatcsökkentési ciklus kezdete óta - mutatott rá. "A jegybanknak nincs kitűzött árfolyamcélja. Nem az árfolyam maga számít, hanem az, hogy stabil legyen, ne volatilis" - hangsúlyozta.

A szeptemberi éves inflációs ráta 6,6 százalék volt, a legmagasabb 2008 júliusa óta. A második negyedévben a magyar GDP recessziót jelezve 1,3 százalékkal csökkent és az előrejelzések szerint tovább csökken. Gerhardt Ferenc szerint az "egyensúlyi" alapkamat, vagyis az az elméleti kamatszint, amelyik még inflációs veszély nélkül gazdasági növekedést generál, jelenleg 4,5-5,0 százalékra becsülhető, de ez is folyamatosan változik. "A gazdasági helyzet és a külső körülmények változása függvényében azonban néhány hónap múlva ez akár teljesen más szám is lehet" - mondta.

Gerhardt Ferenc hangsúlyozta, hogy a "héják" és a "galambok" eltérő nézetei ellenére nincs szakadás a monetáris tanácsban. Elmondta, hogy az utóbbi kamatcsökkentésekkor a három beltag kamattartásra, és nem kamatemelésre voksolt, ami arra utal, hogy helyes lépésnek tartották az előző kamatdöntést - mutatott rá.

Bártfai-Mager Andrea elmondta, hogy a monetáris tanács szoros figyelemmel követi a maginfláció alakulását annak megítélése érdekében, hogy az élelmiszer- és olajárak emelkedése átgyűrűzik-e más javak és szolgáltatások árába. Amennyiben igen, a testület annak megfelelően módosítja politikáját. A Tanács ugyanígy figyelemmel kíséri az inflációs várakozások alakulását is - mondta.

A tanácsnak figyelemmel kell kísérnie a befektetői országkockázat megítélését is. "A tartós és fenntartható költségvetési hiány is hozzá tud járulni a gazdasági stabilitáshoz. A külföldi befektetők már kezdik értékelni a kormány erőfeszítéseit a költségevetési deficit 3 százalék alatt tartására és az államadósság csökkentésére" - mondta Bártfai-Mager Andrea. Az EU/IMF megállapodás megkötése javítaná az ország gazdasági kilátásait és erősítené a forint árfolyamát - mutatott rá Bártfai-Mager Andrea. "A monetáris tanács 2011 novembere óta 7-0 szavazati aránnyal támogatja az EU/IMF- megállapodást" - erősítette meg Gerhardt Ferenc a Dow Jones hírügynökségnek adott közös interjúban.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!