Angela Merkel és Dominique Strauss-Kahn mindezt azon a sajtóértekezleten közölte, amelyet az öt legtekintélyesebb nemzetközi gazdasági, illetve pénzügyi szervezet vezetői közösen tartottak Berlinben. Noha a találkozójuk fő napirendi témája a gazdasági válságból való kilábalás volt, a sajtókonferencián a görög adósságválság mindent háttérbe szorított. Kérdésekre válaszolva mind Merkel, mind Strauss-Kahn utalt arra, hogy amennyiben Görögországgal létrejön a megállapodás, az Európai Unió, illetve a valutaalap három éves segélyprogramot javasol. Sem a kancellár, sem az IMF vezérigazgatója nem volt hajlandó megerősíteni azokat a korábbi értesüléseket, amelyek szerint már az idei évre tervezett 45 milliárd eurós összeget is jelentősen megnövelnék, és az elkövetkező három évre összesen mintegy 120 milliárd euróról lenne szó.
Angela Merkel hangsúlyozta, hogy amíg a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és az Európai Bizottság és az athéni kormány között nem születik megállapodás a görög vállalásokról, addig a három évre tervezett segélyprogram összegéről sem kíván semmi konkrétumot elárulni. Ugyanezt fogalmazta meg Dominique-Strauss Kahn is, hangoztatva, hogy jelenleg még folynak a tárgyalások. Mindketten utaltak ugyanakkor arra, hogy az idő sürget, a tárgyalások mielőbbi befejezésére, és lehetőség szerint eredményes megállapodásra van szükség. Ez utóbbival összefüggésben mind Merkel, mind Strauss-Kahn derűlátóan nyilatkozott. Leszögezték azt is, hogy tartós megállapodásra van szükség, hozzátéve, hogy nem csupán Görögország, hanem az euró, illetve az euróövezet stabilitása a tét.
Angela Merkel nem volt hajlandó véleményt mondani a Görögország és Portugália után Spanyolországot is leértékelő hitelminősítő intézetek tevékenységéről, hangoztatva, hogy kancellárként ez nem feladata. Hasonlóan foglalt állást az IMF vezetője is, annyit azonban hozzátett, hogy értékelésüket nézete szerint óvatosan kell kezelni. A német kancellár mind a nemzetközi pénzügyi, mind a görög válság legfőbb tanulságaként említette azt, hogy minden egyes országnak nagyobb figyelmet kell szentelnie az egészséges állami pénzügyeknek. Úgy ítélte meg, hogy az euró, illetve az euróövezet stabilitásának biztosítása valamennyi tagállam kötelessége.
MTI