1p

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kezdeményezte a távközlési adóról szóló törvény kiterjesztéséről szóló javaslat visszavonását az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnökénél - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken reggel a Kossuth Rádióban jelentette be, hogy a távközlési adó kiterjesztése ebben a formában nem vezethető be, így módosítani kell a parlament előtt fekvő adótörvény-javaslatot.

"A jogszabálytervezetről szóló vita félrecsúszott, ezért visszavontuk a javaslatot" - áll az NGM közleményében. A közlemény szerint a kormány január közepén nemzeti konzultációt indít az internetről.

A kormány célja, hogy legkésőbb 2020-ra minden magyar lakásban elérhető legyen a szélessávú internet. "Több százmilliárd forintot fogunk fejlesztésekre fordítani azért, hogy  Magyarország Európa élmezőnyéhez tartozzon" - írja az NGM.

Orbán Viktor miniszterelnök reggeli rádióinterjújában úgy fogalmazott: azért nem vezethető be az új adótípus ebben a formában, mert "a vita félrecsúszott", "nincs meg a közös alap", hiszen az emberek internetadót látnak, miközben a kormány egy technikai módosítással a távközlési adót akarta kiterjeszteni.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!