2p

A kormány a jövő héten megállapodást ír alá a bankszövetséggel arról, hogyan lehet a devizahitelesek helyzetét megkönnyíteni. A miniszterelnök elmondta: a tervek szerint a bankok saját maguk számára kötelező érvényű és betartandó új szabályokat alkotnak.

Gyurcsány Ferenc közölte: háromféle módon segíthetik a devizahiteleseket. Az első szerint az adós kérésére a törlesztési időszak megváltoztatható és meghosszabbítható a törlesztőrészletek rögzítése mellett. A megállapodás másik pontja azt mondaná ki, hogy a jövőben legyen lehetőség a devizahitelek forinthitelre váltására, külön költség felszámolása nélkül. A harmadik könnyítő lépés arra adna lehetőséget az adós kérésére, hogy a bankok átmenetileg csökkentsék a havi törlesztőrészletet, illetve függesszék fel a törlesztési kötelezettséget.

A megállapodás célja, hogy ne engedjük égbe szökni az adósok terheit - fogalmazott a miniszterelnök. A kormányfő elismerte, hogy az egyezség megkötése nem volt mentes a vitától. Gyurcsány Ferenc szerint a bankokat is kötelezi a társadalmi felelősségvállalás, az adósoknak jelenleg a szokásosnál nagyobb kockázatokkal kell szembenézniük, mert a pénzügyi válság túlmutat a gazdaság szokásos kilengésein.

Nem kell a bankok magatartását kényszerítő normát alkotni, a kormány megállapodással is el tudta érni a devizahitelesek megsegítését. Ha ezzel a technikával nem sikerült volna, akkor "jogi kötőerővel kényszerítettük volna ki az együttműködést. Örülünk, hogy erre nem került sor" - közölte Gyurcsány Ferenc.

Az MTI kérdésére - a bankokat miként köti a megállapodás - a miniszterelnök azt válaszolta, hogy a kormány nem ajánlást fogalmazott meg a bankok számára, azzal nem érné be. A pénzintézetek saját maguk számára kötelező érvényű és betartandó új szabályokat alkotnak - közölte a kormányfő.

Az MTI azon felvetésére, hogy mikor hozzák nyilvánosságra a megállapodás pontos tartalmát, Budai Bernadett kormányszóvivő azt mondta, a dokumentum aláírása után, amelyre jövő héten kerülhet sor.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!