2p

A kormány által tervezett adócsökkentés első évére, 2009-re van csak meg a fedezet - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott előadásában. A kormányfő szerint az adócsökkentés forrását 2010-től a szürke-feketegazdaság kifehérítésével kell előteremteni, mert a szociális rendszerből a pénzt nem lehet előteremteni.

Megjósolhatatlan, milyen gyors lesz a fehéredés, mert ezt a szférát nehéz megmozdítani - ismerte el a miniszterelnök. Kitért arra, hogy a Megegyezés programjában vázolt adócsökkentési rendszer négy év alatt érné el az ezer milliárdos tehercsökkentést, ebben szja-, és a munkáltatói járulék csökkentése szerepel.

Gyurcsány Ferenc egyetért a kiadás- és az adócsökkentéssel, de szerinte egy lépcsőben ezer milliárd forintos adócsökkentést nem lehet végrehajtani, mivel sem az állami, sem pedig a jóléti kiadásokból nem lehet kivonni ennyi pénzt. Szavai szerint az adócsökkentés önmagában nem csodafegyver, a nagyobb növekedéshez az oktatási, a szociális rendszert, és az üzleti környezetet kell megváltoztatni.

Ma Magyarországon az uralkodó társadalmi, kulturális szokások miatt nem lehet radiálisan csökkenteni az állami kiadásokat, csak kiszámítható, mérsékelt módon, azaz középtávon, 2012-ig 3-5 százalékkal - jelentette ki prezentációjában a kormányfő. Hozzátette: ennél bátrabb, gyorsabb, radiálisabb programot nem lát kivitelezhetőnek.

Mint elhangzott, két hét múlva a parlament elé kerül a jövő évi költségvetés; a büdzsé 3,2 százalékos államháztartási hiánnyal számol. Gyurcsány Ferenc kiemelte: a rendszerváltás óta először történik meg, hogy a választások előtt csökken a hiány.

A miniszterelnök szerint az ősz egyik legfontosabb feladataként a pártoknak meg kell állapodniuk a közpénzügyi csomagról, mert az lehet a garancia a ciklusokhoz kötődő hiánynövelés elkerülésének. Mint mondta, ha ehhez nem sikerül kétharmados többséget szerezni, akkor a "kormánypártok kötelessége, hogy amit lehet, feles törvényben rendezzenek".

Egy hallgatói kérdésre válaszolva Gyurcsány Ferenc azt mondta, nem kíván olyan költségvetéshez partner lenni, amely 2010-ben megenged 3 százalék feletti hiányt. "Szeretnék én lenni az a miniszterelnök, aki először a rendszerváltás óta nem engedi felpuhítani a költségvetést. Érzem a felelősségét annak, hogy 2006-ban én voltam a kormányfő" - fogalmazott.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!