2p

A magyarországi bankok továbbra is vizsgálják annak lehetőségét, hogyan tudnának sikeresen együttműködni a kormánnyal - nyilatkozta Gyuris Dániel a Reutersnek. A Bankszövetség ideiglenes elnöke szerint lassan a végéhez közelít a megszorítások időszaka, akkor pedig a növekedés lehet az elsőszámú prioritás, ebben pedig a pénzintézetek is tudnak segíteni a kormányzatnak.

A Reuters cikke szerint a kormány múlt pénteki bejelentése a bankadó állandósításáról komoly sokként érte a bankokat és sokakat arra késztethet, hogy felülvizsgálják hitelezési terveiket a következő évekre. Gyuris Dániel, a Magyar Bankszövetség ideiglenes elnöke a lapnak elmondta: a pénzügyi szektor jelenleg azt vizsgálja, hogy egyes kérdésekben hogyan tud együttműködni a kormánnyal, emellett a kockázatok csökkentésének lehetőségeit és az életképes vállalatoknak való hitelezés lehetőségeit veszik számba.

"Nem gondolom, hogy a megszorítások örökké tartanak majd. Mi ezeket a kérdéseket nem kezelhetjük érzelmi alapon" - mondta Gyuris az interjúban. Szerinte ha a költségvetési hiány leszorítása után a növekedés lesz a kormány elsődleges prioritása, akkor az más kapcsolatot igényel majd a bankokkal szemben is. Az elmúlt évek kormányzati intézkedései jelentősen sújtották a pénzügyi szektor profitját, ennek ellenére a Bankszövetség ideiglenes vezetője szerint a pénzintézetek továbbra is készek együttműködni a kormány céljainak elérése érdekében.

"Azt gondoljuk, hogy a kormány a magas bankadó ellenére is meg fogja találni annak a módját, hogy együttműködjön velünk. Ennek egyik útja az lehetne, ha például a hitelezési tevékenység érdemi növekedését leírhatnánk a bankadóból" - mondta Gyuris. Hozzátette: a bankok továbbra is készek kivenni a részüket az exportfinanszírozásból, a mezőgazdaság finanszírozásából és az EU-projektek előfinanszírozásából.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!