Interjút készített az Index Jeffrey Pfefferrel, a Stanfordon tanító menedzsmentguruval, melyben számos témáról szó esik, a legérdekesebb rész azonban az, melyben Pfeffer kifejti, hogy ha gazdag valaki, lehet hülye is, akkor is hiszünk neki.
Jeffrey Pfeffer (forrás: YouTube)
Az USA-ban, mondja Pfeffer, ha az ember gazdaságilag sikeres, akkor sokkal több mindent megbocsátanak neki, mint annak, aki nem, és ha pénzük van, akkor nagyjából nem számít, mivel szerezték, és hogy juttattak-e vissza valamit belőle a közösségüknek.
Az ellentmondásos jelenséget az fűti, hogy az emberek szeretnek abban hinni, hogy a világ egy tisztességes és igazságos hely. Ha arra gondolunk, hogy a világ igazságtalan, attól rosszul érezzük magunkat, így inkább ilyen manőverekkel tesszük helyre a lelkiállapotunkat. Ez ugyanis azt az illúziót adja, hogy kontrolláljuk az életüket, így ha valaki gazdag, akkor az önnyugtatás miatt megmagyarázzuk magunknak, hogy valamit biztos jól csinál, sőt, azt is, hogy biztos jó ember.
Pfeffer illusztrálásul Donald Trump példáját hozta: amikor megválasztották elnöknek, korábbi ellenségei közül többen is elkezdték azt gondolni, hogy talán nem is lesz olyan rossz elnök, érdemes mellé állni, pedig ő maga a megválasztástól nem változott semmit.
Automatikusan okosnak is tartjuk a sikeres embereket, folytatja Pfeffer, még akkor is, ha éppen teljes hülyeségeket mondanak. Itt megint előhozza Trumpot, aki erre rá is játszik, sikeres üzletembernek állította be magát, majd utána sokszor hivatkozott arra, hogy valamit tudnia kell, ha egyszer sikeres üzletember. De példálózik Pfeffer a Google-lel is, hiszen aki még az elején szállt be a techóriás történetébe, az ma már mondhat bármilyen baromságot, úgy vagyunk vele, hogy "lehet benne valami, mégicsak letett már az asztalra egy, s mást." Ezzel a viselkedéssel nem csak megsegítjük, de be is csapjuk magunkat.
Pfeffer az interjúban a a termelékenységről és a munkaválallók kizsigereléséről is elmondja a véleményét. Kiemeli, hogy a munkahelyi stressz az ötödik leggyakoribb halálok lehet az USA-ban, és hogy a túlórázásokat és az elbocsátásokat is iszonyúan megsínylik a dolgozók. Bár a cégek többsége folyton az eredményekről beszél, és a rövidtávú sikerekre hajt, amiért simán be is áldozzák az alkalmazottak egészségét, ő egyértelműen úgy gondolja, hogy a termelésért egészséges és fenntartható munkahelyekkel lehet a legtöbbet tenni, nem pedig a dolgozók kiszipolyozásával.
Az interjúban egyéb izgalmas témákról is szó esik, érdemes elolvasni az egészet.
mfor.hu