2017. április 14. 12:46

A CEU ügye modellezi, hogyan folyik a döntéshozatal a mai Magyarországon: a bolha fülén lévő pattanással kezdtek játszani, és sikerült kihívniuk maguk ellen az egész világot – mondta a 168 órának adott interjújában Csaba László. A Közép-európai Egyetem professzora, az MTA doktora szerint a miniszterelnökhöz alig jut el megalapozott szakmai visszacsatolás.

A professzor szerint Orbán Viktor tanácsadója, Habony Árpád lehet a CEU ellen itámadás értelmi szerzője. Habonyról, bár nem ismer, nincs túl jó véleménnyel Csaba László. Szerinte „fogalma sincs arról, mi az egyetem, nem tudja megkülönböztetni egy civil szervezettől”, „az van a fejében, hogy mivel Soros György a sátán, mindent le kell vadászni, amihez köze van”.
 
168 órának adott intejúban elszomorítónak tartja, hogy míg korábban akár az első, akár a második Orbán kormány, vagy a szocialisták idején komoly szakmai tudással rendelkezők segítették a kabineteket, addig ma egy szűk kör támogatja a döntéshozatalt. Eközben viszont a döntéshozatal a legfelsőbb szintre tolódott. Mivel a miniszterelnök, annak ellenére, hogy Csaba László szerint gyors felfogású nem érthet mindenhez, képtelenség, hogy egyszemélyben megalapozottan tudjon dönteni.
 
Még 5-10 éve sem tudtam volna elképzelni, hogy a Navracsics, Martonyi, Járai, Sólyom által is képviselt Fidesz lesz egy ponton, és hozzá képest balra-középre található a Jobbik - mondta Csaba László, aki szerint nem volt előzménye, hogy végbemegy egy jelentős stratégiaváltás, aminek egyik eleme az EU-val való szembenállás a politikában, unortodoxia a gazdaságban, a vezérelvű illiberális demokrácia és az egypártrendszer felé való haladás.
 
Ilyen lesz a kisvárdai stadion

Csaba László hasonlóságokat is lát több stagnáló latin országgal. Van egy minimális gazdasági teljesítmény, ami elég ahhoz, hogy fennmaradjunk a víz felszínén. Ha ez megfelelő politikai manipulációval társul, mint mondjuk Portugáliában vagy Argentínában, akkor az uralkodó réteg nagyszerűen elvan, bár a nyugdíj alacsony, a bér alacsony, az intellektuálisan innovatív emberek elmennek. Ez akármeddig tarthat így, és ez az igazán félelmetes. 

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.