2p

Jerome Powell, a kijelölt amerikai jegybankelnök hétfőn, szenátusi meghallgatásának első napján leszögezte: bármilyen gazdasági nehézségek adódjanak is, mindig "határozott választ" ad majd rájuk.

Az amerikai Fed elnöki székének várományosa előre elkészített és a szenátus pénzügyi bizottságában felolvasott beszédében védelmébe vette e Fed eddigi válságkezelő intézkedéseit. Elemzők szerint ezzel azt kívánta jelezni, hogy folytatni szándékozik elődje, Janet Yellen politikáját.

Powell, aki jelenleg is a Fed kormányzótanácsának tagja, támogatva a 2007 és 2009 közötti pénzügyi válság idején a Fed szakértők által agresszívnak minősített pénzügypolitikáját, leszögezte: "a gazdasági helyzet alakulásához igazodva, továbbra is rugalmasnak kell lennünk". Majd hozzátette, hogy az amerikai pénzügyi stabilitást és gazdasági felvirágzást váratlanul veszélyeztető új fenyegetésekre "határozottan és megfelelő erővel" kell válaszolni.

A szakember konkrétumokat nem mondott, de utalt arra, hogy a pénzügyi válság idején bevezetett szabályozókon - miután betöltötték küldetésüket - lazítani szeretne. Egyúttal hangsúlyozta, hogy megőrzi a Fed függetlenségét és pártoktól való távolságtartását, és a kongresszus által is meghatározott célok megvalósítása érdekében minden tőle telhetőt megtesz a maximális foglalkoztatásért és az infláció alacsonyan tartásáért.

Donald Trump amerikai elnök november 2-án jelölte a jegybank élére a 64 éves Jerome Powellt, akinek kinevezését a szenátusnak kell megszavaznia. Az ehhez szükséges meghallgatás kezdődött meg hétfőn a szenátus pénzügyi bizottságában. Amennyiben Powell jelölését a törvényhozók jóváhagyják, személyében először lesz a Fed élén nem közgazdász vezető. Powell ugyanis jogász és beruházási bankár, aki egyaránt dolgozott a magánszektorban és a kormányzatban is.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!