3p

Heinz Wiedner lesz a Raiffeisen Bank Zrt. új vezérigazgatója - közölte a bank csütörtökön.

A Raiffeisen Bank közleménye szerint az új vezérigazgató megbízatásához még a magyar felügyelet, a társaság legfőbb szerve, valamint igazgatóság határozata szükséges.

Heinz Wiedner a banknál Felcsuti Pétert váltja, aki több mint húsz éven át sikeresen vezette a Raiffeisen Bankot, és szerződése 2010 év végén lejár - áll a közleményben.

A  közlemény idézi Herbert Stepicet, a Raiffeisen International vezérigazgatóját,  a Raiffeisen Bank Zrt. Igazgatóságának elnökét, aki hangsúlyozta, hogy   Heinz Wiedner személyében olyan vezetőt jelöltek a bank élére, aki széleskörű ismeretekkel rendelkezik Magyarországról, a Raiffeisen Bankról, hiszen a Raiffeisen International igazgatósági tagjaként évek óta felügyeli a magyar piacot, 2003 óta a Raiffeisen Bank Zrt. igazgatósági tagja is.

"A Raiffeisen Zentralbank és a Raiffeisen International nevében köszönetemet fejezem ki Felcsuti Péternek mindazon szakértelemért, elkötelezettségért és kiváló vezetői tulajdonságokért, amelyeket több mint 20 éven át a Bank szolgálatába állított." - idézi a közlemény  Herbert Stepicet.

Heinz Wiedner 2001-ben, jóval a társaság 2005. áprilisi tőzsdei bevezetése előtt, lett a Raiffeisen International ügyvezetésének tagja.  Operációs vezérigazgató-helyettesnek történt kinevezése, 2003-ban óta a szervezési, informatikai, bankműveleti területekért volt felelős a csoporton belül. Ezen túlmenően igazgatósági tagként több más országbeli leánybankkal együtt a magyarországi felügyeletét is ellátta.

Felcsuti Péter 1973-ban kezdett dolgozni a Magyar Nemzeti Banknál. Az MNB munkatársaként közreműködött többek között a Raiffeisen Bank Magyarország - akkori nevén Unicbank - 1986-os megalapításában, amelynek egyik alapító tulajdonosa a Raiffeisen Zentralbank volt.

A Citibank Budapestnél tett rövid kitérő után Felcsuti Péter 1989 októberében lett a Raiffeisen Bank vezérigazgatója.

A Raiffeisen Bank közleménye emlékeztet arra, hogy Felcsuti Péter az egyik alapítója a Kiút Program néven ismert új, mikrohiteleket nyújtó non-profit vállalkozásnak. A program célja, hogy Magyarország hátrányos helyzetű régióiban, mélyszegénységben élőknek nyújtson lehetőséget saját vállalkozás indításához. A szervezet a közelmúltban kezdte meg működését.

A magyarországi Raiffeisen Bank 2010. júniusi mérlegfőösszege - 8 milliárd euro - alapján jelenleg a hatodik legnagyobb bank Magyarországon és a harmadik legnagyobb a Raiffeisen International 15 leánybankja között. 2010 első félévében a Raiffeisen International 3.150 alkalmazottat foglalkoztatott Magyarországon, és 142 fiókot számláló országos hálózatán keresztül mintegy 650 ezer ügyfelet szolgál ki.

További karrier híreket menedzserekről az mfor.hu Menedzserek rovatában olvashatnak

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!