3p

Hétfőn reggelig 205 ezren kérték az APEH-től, hogy készítse el helyettük szja bevallásukat, az erre vonatkozó nyilatkozatokat éjfélig lehet feladni - tájékoztatták az MTI-t az APEH-nél.

Az idén bevezetett egyszerűsített bevallás lényege, hogy az adózó egy nyilatkozattal megbízhatja az APEH-et, hogy a rendelkezésére álló adatok alapján készítse el személyre szóló szja-bevallás ajánlatát. Azoknak, aki élni kívánnak ezzel a lehetőséggel, egy rövid, egyszerű kérdésekből álló nyilatkozatot kell kitölteniük, amit február 16-ig kell postára adni, vagy elküldeni az ügyfélkapun keresztül.

A nyilatkozatban elegendő az azonosításra vonatkozó adatokat kitölteni és a 15 feltett kérdésből megjelölni azokat, amelyek az adózóra vonatkoznak. A 0853-Ny jelű nyilatkozatot az adóhivatal bármelyik ügyfélszolgálati irodájában be lehet szerezni, az APEH honlapjáról is le lehet tölteni, s a bevallási egységcsomagok is tartalmazzák.

Az egyszerűsített bevallást bárki választhatja, aki tavaly kizárólag olyan bevallásköteles jövedelmet szerzett, amelyből a kifizető (munkáltató) adót/adóelőleget vont le, s az illető nem kért munkáltatói adómegállapítást.

Választhatja az is, akinek 2008-ban ingó vagyontárgy, ingatlan, vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelem miatt van adókötelezettsége, aki alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatás révén szerzett bevételt vagy akinek visszafizetendő adókedvezménye keletkezett.

Nem élhet azonban a lehetőséggel, aki 2008-ban egyéni vállalkozó volt, akinek mezőgazdasági őstermelői tevékenységéből adóköteles bevétele származott és nem tesz nemleges nyilatkozatot, akinek tőzsdei ügyletből származott jövedelme, aki külföldi (nem magyarországi) illetőségű magánszemély, vagy akinek áthúzódó végkielégítés miatt (is) van adókötelezettsége.

Az APEH a kitöltött nyilatkozatok és az adóhatóságnál rendelkezésre álló adatok alapján április 30-ig személyre szabott bevallási ajánlatot küld. Az adózónak nincs más teendője, mint összehasonlítani az ajánlatban elküldött melléklete(ke)t a rendelkezésre álló igazolásokkal, és amennyiben az adatok megegyeznek, aláírva visszaküldeni az adóhatóságnak.

Módosítás, kiegészítés esetén csak azokat a sorokat kell átírni, amelyek eltérnek a saját igazoláson lévő adatoktól. A személyre szabott ajánlat aláírása és visszaküldése után - mindkét esetben - érvényes bevallással rendelkezik az adózó.

A bevallási ajánlat visszaküldésének határideje 2009. május 20. A visszaigényelt adót a bevallás beérkezésétől, vagy a javítás alapján módosított bevallásról szóló adóhivatali értesítés kézhezvételétől számított 30 napon belül utalja az APEH a megadott címre, vagy számlaszámra.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!