1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Magyarországon sem maradhat minden következmény nélkül a jelzáloghitel-válság, a hiteligénylők alacsonyabb összegre számíthatnak, mint egy évvel korábban - írta a Napi Gazdaság hétfői számában.

A lap szerint a hazai bankok egyelőre inkább csak rejtett módon szigorítottak az ingatlanalapú hitelezési gyakorlatukon.

Míg korábban az értékbecslők még nagy arányban az adásvételi szerződésben szereplő árat fogadták el piacinak, addig ma már ennél kevesebbet számolnak. Ez azt jelenti, hogy a becslés a piaci értéknél akár húsz százalékkal is kevesebb lehet, és így ennek alapján számítják ki az úgynevezett hitelfedezeti rátát.

A valóságban tehát a bank az ingatlan jelenlegi piaci értékének alig több mint ötven százalékát finanszírozza.

A Napi Gazdaság által megkeresett pénzintézetek között volt, amelyik azt közölte, hogy a jövedelemigazolás nélkül benyújtott hiteligénylések esetén a korábbinál körültekintőbben jár el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!