2p

Egységes, fogyasztási típusú adót vezettek be.

Korszakhatárhoz érkezett a világ egyik legnagyobb és leggyorsabban fejlődő gazdasága, India. Leváltották az elaprózott, egyszerű ember számára követhetetlen adózási rendszerüket és a világ nagy részében használt fogyasztási adózásra tértek át. Bevezették a GST-t (Goods and Services Tax), ami alapjait tekintve sokban hasonlít a Magyarország által használt általános forgalmi adózáshoz.

Indiában négykulcsos rendszert applikáltak: 5, 12, 18 és 28 százalékos adót kell fizetni a terméktől vagy szolgáltatástól függően. Néhány élelmiszerre, mint a zöldségek vagy a tej, nem teszik rá az új adót, ezek tehát kivételek lesznek, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell utánuk adót fizetni. Más, már eddig is kivetett indiai adót azért kell utánuk fizetni – írja a BBC.

A várakozások szerint az adóreform növelni fogja a bevételeket, egyben lendületbe hozza a gazdaságot. A kormány szerint akár 2 százalékkal is megdobhatja a GDP-t. Mindez azt is jelenti, hogy az árak emelkedni fognak a reform következtében.

A reformról tavaly nyáron hozott döntést az indiai parlament, most nyáron pedig meg is történt az átállás. Az üzleti élet ezt a tempót túl gyorsnak találta, több időt kértek a felkészülésre. A kisvállalkozók, manufaktúrák egy része például még számítógéppel sem rendelkezik, így regisztrálni sem tudnak az elektronikus GTS-rendszerben.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!