2p

Hatályossá vált a jegybank határozata, amellyel visszavonta a Széchenyi István Hitelszövetkezet működési engedélyét, ez megnyitja az utat a hitelszövetkezet végelszámolása vagy felszámolása, illetve a betétesek kártalanítása előtt - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel hétfőn.

A közlemény szerint szombaton lépett hatályba az MNB határozata, amely visszavonta a Széchenyi István Hitelszövetkezet tevékenységi engedélyét. A jegybank 2014. november 6-án tette közzé engedély-visszavonó határozatát, amely - a szövetkezeti integrációról szóló törvény előírása szerint - a jogszabály feltételeinek megvalósulásával 8 nap elteltével vált hatályossá.

Ezt követően a jegybank által a Széchenyi István Hitelszövetkezethez kirendelt felügyeleti biztosok várhatóan rövidesen kezdeményezik az intézmény végelszámolását vagy felszámolását - hangsúlyozza az MNB.

Az eljárás megindulását követően az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a jogszabály által előírt 20 munkanapon belül 100 ezer eurós összeghatárig (jelenlegi árfolyamon több mint 30 millió forintig) kártalanítja a biztosított követeléssel bíró betéteseket a hitelintézeti törvény alapján.

A betéteseknek egyelőre semmit sem kell tenniük, az OBA minden szükséges részletes tájékoztatást meg fog adni, illetve rendelkezik majd a megfelelő ügyféladatokkal - hívja fel a figyelmet az MNB.

Emlékeztetnek arra, hogy a Széchenyi István Hitelszövetkezet mintegy 6 ezer betétessel rendelkezett, működési területe jellemzően Zala megye és környéke egy részét ölelte fel. A hitelszövetkezet mérlegfőösszeg szerinti piaci részesedése a hitelintézeti szektorban nagyon csekély volt, nem érte el a 0,3 ezreléket sem.

A szövetkezeti hitelintézeti szektor helyzete - ellentétben ezen egyedi intézménnyel - prudenciális szempontból összességében stabil. A hitelszövetkezetek Magyarországon csak saját részjegy-tulajdonosi körében gyűjthetnek betéteket és nyújthatnak alapvetően szolgáltatásokat, így ügyfélkörük korlátozott - hangsúlyozza a jegybank.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!