4p

Egy év alatt a vezetékes gáz ára 13,6 százalékkal nőtt, a távfűtésé viszont 10,7 százalékkal csökkent – olvasható a szeptemberre publikált adatsorokban. Mindez azt bizonyítja, hogy a januári áfacsökkentés hatására a korábban lesajnált távfűtés versenyképes lett az egyedi gázfűtéssel. Mfor.hu-háttér.

3,8 százalékos volt az infláció szeptemberben, ez nagyjából megfelelt az elemzői várakozásoknak. Egy év alatt a legnagyobb mértékben az idényáras élelmiszerek ára emelkedett, a fűtésszezon közeledtével pedig ismét előtérbe kerülhet a vezetékes gáz és a távfűtés ára közti különbség.

Tényleg eltűnt a gázfűtés árelőnye

Korábban 15-25 százalékos ár-versenyhátránya volt a távfűtésnek az egyedi gázfűtéssel szemben, mostanra azonban ez nagyjából kiegyenlítődött jórészt a januári áfacsökkentésnek köszönhetően - olvasható az Ecostat augusztusban megjelent tanulmányában.

Ezt támasztja alá a most megjelent inflációs adat is, hiszen míg a vezetékes gáz ára egy év alatt 13,6 százalékkal emelkedett, a távfűtés esetében 10,7 százalékos árcsökkenés volt megfigyelhető. Utóbbi esetben az árcsökkenés szinte teljes egészében a januári áfacsökkentésnek köszönhető, hiszen akkor 18-ról 5 százalékra mérsékelték a fogyasztási adót ebben a termékkörben.

Az áfacsökkentés után a Főtáv készített egy felmérést idén, melyben megállapították, hogy Budapesten sikerült ledolgoznia a távfűtésnek a korábbi 15-25 százalékos versenyhátrányát. Málnássy András, az említett tanulmány szerzője úgy véli, hogy a drága távfűtés egyik oka a sok veszteséghő: jelenleg az összes betáplált mennyiség 8-12 százaléka veszik el a korszerűtlen csövek miatt, a fogyasztóknak viszont ezt is ki kell fizetniük. A szakember szerint ezt az arányt 6-8 százalék alá lehetetlen csökkenteni, mert valamennyi veszteség mindig lesz.

Elszállt a liszt ára

Augusztusról szeptemberre 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, míg az egy évvel korábbihoz képest 3,8 százalékos emelkedés volt megfigyelhető a KSH statisztikája szerint. Ez nagyjából megegyezett az előzetes becslésekkel, az elemzők minimális emelkedést vártak az augusztusi 3,7 százalékos adathoz képest.



Egy hónap alatt 0,4 százalékkal csökkentek az élelmiszerek árai, ezen belül azonban ellentétes folyamatok voltak megfigyelhetők, hiszen például az idényáras élelmiszerek ára 7,7 százalékkal csökkent, a lisztért viszont 15,3 százalékkal kellett többet adni, mint augusztusban. Az étolaj ára egyik hónapról a másikra 4,7 százalékkal nőtt, míg a sajt 2,2 százalékkal drágult.

A szezonváltás következtében szeptemberben 3,6 százalékkal drágultak a ruházkodási cikkek. Az egyéb cikkek árai 0,4 százalékkal emelkedtek, ezen belül az üzemanyagokért 0,7 százalékkal kellett többet fizetni, mint augusztusban.

A liszt árának meredek emelkedése arra utal, hogy a közeljövőben jelentős áremelés következhet a kenyér és a pékáruk esetében is. Az egyetlen tényező, ami mindezt bizonytalanná teszi, a visszafogott belső fogyasztás. Kérdés, hogy a kereskedők és a termelők bevállalnak-e egy drasztikus áremelést, vagy kénytelenek lesznek lenyelni a veszteség egy részét.



Harmadával többet fizetünk a gyümölcsért, zöldségért


Egy év alatt – 2009 szeptemberéhez viszonyítva – az idényáras élelmiszerek ára nőtt a legnagyobb mértékben. A zöldségért és a gyümölcsért 36,3 százalékkal kellett többet adni, mint egy évvel ezelőtt. A sajt ára 10,3 százalékkal emelkedett.

Árcsökkenés következett be a cukor (8,1 százalék), a péksütemények (5,7 százalék), a sertészsiradék (5 százalék), a sertéshús (4,7 százalék) és a tojás (3,6 százalék) esetében.

Az átlagosnál nagyobb mértékben, 6,3 százalékkal növekedett az egyéb cikkek ára, ezen belül a járműüzemanyagok ára 15,9 százalékkal, a gyógyszerek, gyógyáruké 4,5 százalékkal nőtt.

Beke Károly

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!