3p

Túljuthatott mélypontján a tágabb értelemben vett közép- és kelet-európai térség gazdaságainak aktivitási visszaesése, és valószínűleg már megkezdődött az élénkülés - erre a következtetésre jutottak hétvégi helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.

A UBS közgazdászai elemzésükben közölték: saját aktivitás-előrejelző modelljük alapján kidolgozott, két-három hónapra előremutató gazdasági indikátoruk Lengyelország és Törökország esetében "egészen látható módon" javult, ami azt jelenti, hogy ezekben a gazdaságokban az idei első negyedévben a gazdasági aktivitás élénkülése várható.

A ház szakelemzői szerint Magyarország és Csehország esetében az előrejelző mutató az elmúlt hónapokban "oldalazó" mozgást végzett, a legutóbbi időszakban azonban a magyar gazdaságra vonatkoztatva valamelyest javult. Mindezek alapján a UBS közgazdászai közölték: véleményük szerint az általuk vizsgált felzárkózó térség a tavalyi negyedik negyedévben túljuthatott az aktivitási mélyponton, és mára - igaz, óvatos, a korábbi trendütemeknél lassabb - élénkülés vehette kezdetét ebben a csoportban.

A vártnál rosszabb tavalyi negyedik negyedévi térségi GDP-adatokkal kapcsolatban a cég szakértői kiemelték, hogy a gyenge euróövezeti teljesítmény miatt nem volt meglepő a felzárkózó gazdaságok lassulása. A ház szerint mindemellett a régió egyes gazdaságai a decemberi naptári hatásokat is megszenvedhették, tekintettel arra, hogy karácsony előestéje, valamint első és második napja is hétköznapra esett 2012-ben. Egy évvel korábban viszont egy szombattól hétfőig tartó időszakot érintettek a karácsonyi ünnepek, és ez a tényező is megterhelhette az éves összevetésű GDP-adatokat.

A UBS szakelemzői Magyarországon 2013 egészére mindezt egybevetve 0,6 százalékos, 2014-re 1,5 százalékos gazdasági növekedést jósoltak hétvégi prognózisukban. Ez mindazonáltal jóval derűlátóbb prognózis a szélesebb körű citybeli elemzői konszenzusnál, több más nagy londoni ház ugyanis egyöntetűen azzal számol, hogy a magyar gazdaság az idei évet is recesszióban tölti.

A JP Morgan közgazdászai közölték, hogy az idei év egészében reálértéken 0,5 százalékos GDP-visszaesést várnak a magyar gazdaságban. Ez jelentősen rontott prognózis, mivel a ház korábban stagnálást valószínűsített Magyarországon 2013-ra. Hétvégi elemzésükben a JP Morgan közgazdászai annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a tavalyi gyenge teljesítmény negatív áthúzódó hatása a 2013-as GDP-re is komoly visszahúzó erővel hat majd.

A JP Morgan elemzői az új adatok alapján felülvizsgált hétvégi prognózisukban közölték: most már azt várják, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 4,50 százalékig csökkenti alapkamatát 2013 közepére. Ez 0,50 százalékponttal alacsonyabb kamatszint a ház eddigi előrejelzésénél. A cég szakértői szerint az éves magyarországi infláció már a következő hónapokban az MNB 3 százalékos célszintje alá süllyedhet.

A JP Morgan elemzői azzal számolnak, hogy a háztartási áram- és földgázdíjszabások 10 százalékos csökkentésének hatására márciusra vagy áprilisra valószínűleg 2,5 százalékig süllyed a tizenkét havi magyarországi infláció üteme. A ház londoni közgazdászai közölték, hogy az idei egész évi átlagos magyarországi inflációra szóló előrejelzésüket az eddigi 3,2 százalékról 2,9 százalékra módosították.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!