Egy Fidesz vezette kormányban pozíciót vállalna Járai Zsigmond, a jegybank volt elnöke, az Orbán-kormány pénzügyminisztere erről az MTI-nek beszélt Miskolcon, kedden. "Orbán Viktor bejelentette, hogy dolgoznom kell, és természetesen szívesen teszek eleget ennek, bármilyen pozícióban" - mondta Járai Zsigmond.
A pénzügyi-gazdasági szakember - aki a CIG Pannónia Biztosító Zrt. felügyelőbizottságának elnökeként vett részt a Klaszter Menedzserek Klubjának miskolci kibővített ülésén - úgy fogalmazott: teljesen új pályára kell állnia a magyar gazdaságnak. A költségvetés egyensúlyának viszonylagos fenntartása azonban kulcskérdés, de nem elég, önmagában ez nem oldja meg a problémát, ez a nagy félreértés - jelentette ki.
Természetesen a költségvetés egyensúlyának betartására törekedni kell - hangsúlyozta -, a gazdaság versenyképességének növelése ugyanakkor elodázhatatlan, erre kell a jövőben a hangsúlyt fektetni. Ehhez adócsökkentés, a bürokrácia csökkentése, egyszerűsítése, a korrupció visszaszorítása, munkahelyteremtés - lényegében nagyon sok minden - szükséges. Magyarul: kormányozni kellene, és nem csak a költségvetéssel foglalkozni - mondta Járai Zsigmond.
A Bajnai-kormány regnálása alatt egy dolgot megcsinált: javította a költségvetés egyensúlyát olyan szintre, hogy a Nemzetközi Valutaalaptól le lehessen hívni a szükséges hiteleket, amely stabilizálta a gazdaságot, de azt nem a magyar gazdaságpolitika tette - szögezte le. Megemlítette: a kormánynak legalább másik tíz feladatot meg kellett volna csinálnia, közte a versenyképesség, a foglalkoztatás és a pénz erősségének növelését.
Most már nem érdemes mutogatni, függetlenül a Bajnai Gordon által a parlamentben elmondottaktól, a jövőre kell koncentrálni, a múltat már nem érdemes nagyon boncolgatni - tette hozzá.
Járai Zsigmond szerint a fő probléma az a mai Magyarországon, hogy mintegy 5 millió embernek kellene dolgoznia a 10 milliós lakosságból, ennél azonban lényegesen kevesebbet, 3,6 milliót foglalkoztatnak a munkaadók. "Az az egymillió munkahely, amit a Fidesz emleget, nagyon-nagyon kellene, ugyanakkor nagyon nehéz lesz megteremteni" - vélekedett a szakpolitikus.
MTI