2p

A Dreher Sörgyárak Zrt. 40 milliárd forint árbevételt vár az idei pénzügyi évben, hárommilliárddal többet, mint tavaly - mondta a társaság pénzügyi és adminisztrációs igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Glattfelder Tamás hozzátette: a pozitív várakozásokat alátámasztják az első féléves adatok is, amelyek szerint a cég eladásai volumenben 7, értékben pedig 9 százalékkal nőttek. A növekedés magyarázata egyrészt a válságnak köszönhetően a gazdaságos árú termékek piacának bővülése, másrészt pedig a cég sikeres stratégiája a vendéglátásban  – derült ki a Sörgyár sajtótájékoztatóján.

A Dreher Sörgyárak keresztéves pénzügyi évben (április 1-től március 31-ig) számol, így lezárt eredménnyel nem tud szolgálni, de az eddigi eladások szerint idén várhatóan 40 milliárd forint árbevételt realizálhat majd a Sörgyár. Ez messze meghaladja a tavalyi 37 milliárd forintos eredményt. Az igazgató kiemelte: a Dreher Sörgyárak tavalyi eredményéből 12 milliárd forint jövedéki adót, közel 6 milliárd forint áfát és további közel 2 milliárd forint bérjellegű és egyéb adót fizetett be, azaz 20 milliárd forintot tett hozzá a magyar költségvetéshez.

A sörgyárak mindeközben mintegy 9300 ember megélhetéséhez járul hozzá, míg a vendéglátóiparban 4600, a kiskereskedelemben pedig 610 munkahely köthető a vállalat tevékenységéhez.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!