2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Jelentős vasúti beruházások várhatók a mostani uniós pénzügyi ciklusban, és a törzshálózat mellett a forgalmasabb regionális vonalakon is lesznek felújítások - erről a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztési (NIF) Zrt. vasútfejlesztési igazgatója beszélt a Magyar Hírlapnak.

A lap szombati számában megjelent interjúban Mosóczi László elmondta azt is, hogy lehetőség lesz a repülőtéri gyorsvasút kialakítására, emellett a déli országrészben a vasúti pályát használó villamoshálózat épül.

A NIF Zrt. igazgatója közölte, hogy olyan irányokba is megindulhat majd a vasúti forgalom, amelyeket még a trianoni döntés vágott el.

Mosóczi László tájékoztatása szerint a 2014-2020 közötti időszakban 1075 milliárd forint értékű támogatás jut a kötött pályás közlekedésre, legalábbis ennyi pénzre pályázhat Magyarország. Jelezte, ebből csaknem 200 milliárd forintot a főváros a kötött pályás infrastruktúra megújítására fordíthat.

A tervezett repülőtéri vasútról szólva azt mondta, annak akkor van értelme, ha a hálózatba illesztik, tehát nem csak oda és vissza közlekednek a vonatok valamelyik budapesti pályaudvarról. A NIF ősszel írja ki a megvalósíthatósági tanulmány és az engedélyeztetési tervek elkészítésére a közbeszerzési eljárást.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!