2p

2010-től könnyített feltételekkel vehetnek igénybe fejlesztési adókedvezményt a vállalkozások a Parlament által november 9-én elfogadott törvény, valamint a korábban kihirdetett évközi módosítások alapján, mondta Hidvégi Katalin, a Noerr & Társai Iroda adóosztályának a vezetője.

A kis- és középvállalkozások már 500 millió forint összegű beruházás esetén is igénybe vehetnek majd fejlesztési adókedvezményt, amely az eddig megkövetelt beruházási összegnek mindössze hatoda (kedvezményezett régióban fele) lenne. Ehhez a korábbinál lényegesen alacsonyabb foglalkoztatotti létszám vagy bérköltség-növelés vállalása is elegendő lenne.

A vállalkozások nehéz gazdasági helyzetére tekintettel lehetővé teszik, hogy a vállalkozások a beruházás megkezdését megelőző három adóév átlagához viszonyítsák a létszám- vagy bérköltség-növelési feltételeket, a beruházás megkezdését megelőző adóév adatai helyett. Ez a választási lehetőség azonban várhatóan csak kevés vállalkozásnak jelent majd könnyebbséget, mégpedig azoknak, akiknek a megelőző adóévekben a jelenleginél is alacsonyabb volt a foglalkoztatotti létszáma és bérköltsége.

A vállalkozások korábbi beruházás miatt már meglévő adókedvezményüknél 2009-2010-re átmenetileg felfüggeszthetik az adókedvezmény igénybe vételét, ha nem tudják teljesíteni a létszám- vagy bérköltség-növelési feltételeket. Ha a vállalkozások nem kívánnak élni a felfüggesztés lehetőségével, további könnyítést jelenthet, hogy ha mégsem sikerül teljesíteni a vállalt létszámot vagy bérköltséget, akkor az igénybe vett adókedvezményt három adóévre elosztva és önellenőrzési pótlék felszámítása nélkül lehetne teljesíteni.

A fejlesztési adókedvezményt 100 millió eurós beruházási értékig pénzügyminisztériumi bejelentés, e felett kérelem alapján lehet igénybe venni. A vonatkozó Kormányrendelet módosítása megszünteti a bejelentések és kérelmek formai kötöttségét és egyebek mellett a magyar nyelvű benyújtás követelményét is.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!